Polgárőröket ismertek el

Közgyűlést tartottak szombaton a polgárőrök Megyeházán. Kiemelkedő munkájukért nyolcan kitüntetést is átvehettek.
A Csongrád Megyei Önkormányzat tanácsterme adott otthont a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége küldött közgyűlésének április 25-én, szombaton. Az eseményen a többi között beszámoltak 2008. évi tevékenységükről, téma volt a 2009. évi költségvetésük, döntöttek személyi kérdésekről és partner szervezeteik elismeréseket is átadtak a szakembereknek.

A Csongrád Megyei Önkormányzat mindig is fontosnak tartotta a polgárőrök munkáját, hiszen szerepük elengedhetetlen a bűnmegelőzés, a gyermek- és ifjúságvédelem, a környezet- és katasztrófavédelem, a közbiztonság, és a lakosok biztonságérzetének erősítése szempontjából. Ezért amellett hogy otthont adott az eseménynek egy-egy oklevéllel és 10-10 ezer forintos vásárlási utalvánnyal is elismerte a munkájukat.

Összesen 8 polgárőrnek adta át a jutalmat az önkormányzat nevében Dr. Kovalcsik Andrea megyei főjegyző. A kitüntetett polgárőrök: Gazsi Sándor és Szabó Sándor, a Csongrád és Térsége Polgárőr Egyesület tagjai, Barna Dániel, az Üllési, Pőcze Levente, az Ásotthalmi valamint Csirik István, az Ambrózfalvi Polgárőr Egyesület elnöke, Ondrusz István Márton, az ambrózfalvi szervezet tagja, Vincze József, a Dóci és Szabó Lajos, a Mindszenti Polgárőr Egyesület tagja. A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 15 éve alakult. Ma több mint félszáz tagegyesülete és összesen mintegy 2100 tagja van.

 

Forrás: szeged.hu - Szeged Online

 

Szóljon hozzá!