Pályázati támogatást nyert a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium

Az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány egyik intézménye, a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola pályázati támogatást nyert az oktatás és képzés minőségének javítására.
Hűvös László igazgató jelentette be a Gutenberg utcai intézményben június 28-án, hogy 110 millió forintos támogatást nyert el a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium. Az összeget az oktatás és képzés minőségének javítására fordítják. A program az Innovatív iskolák fejlesztése keretében jött létre, mely szintén az uniós TÁMOP projekthez tartozik. A cél ezzel a programmal, hogy több mint 1500 tanulónak tudjanak hatékonyabb és jobb képzést biztosítani.

A Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola 110 millió forintos támogatást nyert
A Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium 110 millió forintos támogatást nyert

A projekt 2013. márciusban indult és nagy hangsúlyt fektettek az egészsége életmódra való nevelésre. A támogatásból 13 millió forintot fordítana eszközbeszerzésre, továbbképzést biztosítanak 40 tanárnak, táborokat, képzéseket szerveznek, a felnőtt embereknek pedig lehetőséget teremtenek a sportolási lehetőségre. Angyalné Kovács Anikó szakmai vezető szerint azt kell megakadályozni, hogy a tanulók "kiváljanak" a csoportból és károsítsák magukat. Ezeket rendezvényekkel, előadásokkal igyekeznek elkerülni.

G.R.