Öt százalékkal emelkedik a gáz ára januártól - Szeged
Szeged - Öt százalékos gázáremelést tartalmaz a pénteken véglegessé vált gázár-rendelet - mondta Kóka János gazdasági miniszter.
Akiknek nem jár támogatás, azoknak átlagosan 5 százalékkal drágul a gáz. A kompenzációra jogosultak esetében 8-11 százalékos emelkedés lesz érzékelhető, attól függően, hogy melyik támogatási kategóriába esnek.
Az elmúlt évben csaknem a kétszeresére emelkedett az energiahordozók ára, így az emelkedés még mindig nem tükrözi a világpiaci drágulás mértékét - közölte a gazdasági tárca vezetője.
5 százalékos gázáremelést tartalmaz a pénteken véglegessé vált gázár-rendelet. Akiknek nem jár támogatás, azoknak valóban ennyivel kell többet fizetniük januártól. Azoknak azonban, akik támogatást is kapnak, ennél nagyobb mértékben, 8 és 11 százalék között drágul a gáz.
Ennek egyrészt az az oka, hogy a teljes ár 5 százalékával emelkedik a gázár, ami azoknak, akik olcsóbban veszik, már nem 5 százalékot jelent, hanem többet.
A különbség másik oka, hogy a III. és a IV. támogatási kategória esetén csökken a kompenzáció mértéke az ideihez képest, így nekik 10-11 százalékkal kell többet fizetniük jövőre, mint most.
Ezzel azonban még mindig jobban járnak, mintha nem kapnák a támogatást.Akik nem kapnak támogatást, azok jelenleg 100,93 forintot fizetnek egy köbméter gázért. Nekik januártól ez 105,99 forintra emelkedik.
A támogatottak I. csoportjánál, ahol az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem nem éri el az 56 920 forintot, jelenleg 60,81 forintba kerül egy köbméter. A januári drágulás azonban az ő esetükben is 5,06 forintos lesz, vagyis 65,87 forintra emelkedik a gáz ára köbméterenként. Ez 8,3 százalékos drágulást jelent számukra.
A támogatottak II. csoportja (56 921 - 71 150 forint jövedelem között) idén 68,12 forintot fizetett egy köbméter gázért. A drágulás náluk is 5,06 forint, így itt 73,18 forint lesz a gáz ára köbméterenként. Ez 7,4 százalékos drágulás.
A III. csoportban (71 151 - 85 381) a támogatás mértéke is csökken 3,5 forinttal, vagyis náluk már 8,56 forinttal drágul a gáz, köbméterenként 75,39-ról 83,95 forintra. Az áremelkedés így összesen 11,35 százalékos.
A IV. csoportban (85 381 - 99 610) szintén csökken a támogatás mértéke, 3,74 forinttal, így nekik összesen 8,8 forinttal kerül többe egy köbméter gáz, vagyis a 82,7 forint helyett 91,5 forintot fizethetnek januártól. Ez 10, 64 százalékos emelésnek felel meg.
A kormány tovább növeli az emberek terheit azzal, hogy a támogatottaknak nagyobb mértékben emeli a gáz árát. - reagált közleményében a Fidesz Kóka János gazdasági miniszter szombati bejelentésére.
A kormány újabb és újabb terheket rak a magyar emberek vállára és a kisujját sem mozdítja, hogy megvédje őket a sorozatos indokolatlan áremelésektől - áll a Fidesz közleményében. A kompenzációs rendszert, ami az átlagfogyasztóknak nagyobb, a rászorulóknak kisebb mértékű gázáremelést biztosít most tovább szűkítik. Ezzel 2008-ban tovább mélyül Magyarországon a szociális válság.
Forrás: www.delmagyar.hu
Öt százalékkal emelkedik a gáz ára januártól - Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu