Nyáron költözik új helyére a GTK - Szeged

"Szeged - 600 millió forintból újul meg a Kálvária sugárúti épület
Júliusban új otthont kap, a Kálvária sugárút elején álló épületbe költözik a Szegedi Tudományegyetem „kamaszkorú", 1999-ben akkreditált Gazdaságtudományi Kara. Az egykori orvostudományi könyvtár Tisza Lajos körúti, felújított épületében lesz októbertől az általános orvostudományi kar dékánija és a Szent-Györgyi emlékszoba.

Méltatlan körülmények között, bérelt épületben dolgozik a gazdaságtudományokat művelő oktatógárda és a kétezer fős diákság. Példának a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Gazdaságtudományi Karának (GTK) dékánja, Hetesi Erzsébet azt említi, hogy kevés a tanterem, a Honvéd téri épület két külön szárnyában, egymástól elszakítva dolgoznak az egy intézethez tartozók. De az oktatást és kutatást segítő háttérmunkához sem biztosítottak a feltételek. Ezért is jelentős a fiatal kar életében, hogy a Kálvária sugárúti, felújított épületbe költözhetnek. A 600 millió forint értékű beruházást az SZTE sikeres HEFOP-pályázatának, az egyetemi fejlesztési alapnak, továbbá a jogi kar segítségének, illetve a GTK-t támogató gazdasági szereplőknek, meg az oktatók áldozatvállalásának is köszöni a dékán."


(Forrás: www.delmagyar.hu)

Szóljon hozzá fórumunkon:Nyáron költözik új helyére a GTK - Szeged

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz