Nincs papír az automatához - Szeged
"Szeged - Tavaly nyár óta vár a tarjáni gépesített bérletpénztár
A szegedi közlekedési társaságok bérletpénztárakat működtetnek, bizományos árusokkal szerződnek, de a jövő az automatáké. Tavaly nyár óta gépesített jegykiadó is van már Szegeden, csak nem működik. Nincs hozzá papír.
Ha hónap vége, akkor bérletvásárlás. Szeged-szerte 14 helyen tartanak fenn hagyományos bérletpénztárt a közlekedési cégek, ezenkívül trafikokban, virágboltokban és lottózókban lehet bérlethez jutni. Vonaljegyhez pedig ennél is több helyen, az ABC-kben és hírlapárusoknál is. Ám ennél jóval egyszerűbb, gépesített megoldás is létezik.
Hol tart a Szegedi Közlekedési Társaság legkorszerűbb beruházása, a jegy- és bérletautomata? Két éve írtuk meg, hogy a cég német jegyárusító berendezéseket vásárol. Meg is versenyeztették a három gépesített pénztárt, de a közbeszerzést el kellett halasztani, mert a városi főépítész túlságosan nagynak és csúnyának találta az egyenként négymillió forint értékű gépeket. Az SZKT akkor más szerkentyűt keresett, és tavaly ilyenkor megtalálta az igazit. Nem olyan otromba, mint az elődje, csak éppen sokkal drágább: több mint hétmillió forint darabja. Szoftverrel együtt a három összesen 29 millió forintba kerül.
Tavaly nyáron megérkezett az első gépezet, a felújított tarjáni hurokforduló épületében szerelték fel. Azóta is ott árválkodik, mintha elátkozták volna jegyestül, automatástul. Miért? Elek István, az SZKT infrastruktúra-főmérnökétől megtudtuk, a szállító cég rossz papírt hozott hozzá, másfél millió forintért, könnyen hamisítani lehetne a bérleteket. Márpedig az árudának az a feladata, hogy biztonságos UV-szálas és vízjeles bérleteket és menetjegyeket adjon ki érméért, bankjegyért, sőt bankkártyás fizetség ellenében is. A rossz papírt ezért az SZKT visszaküldte a feladónak.
Egy drága gép tehát már megvan a háromból, de a speciális hőpapírra még várni kell néhány hetet. Vagyis a tarjániak jobban járnak, ha márciusi bérletüket is az eddig megszokott módon váltják meg. Miért éri meg mégis egy automatát beszerelni, ha nem működik? Azért, mert ha végre működni kezd és beáll a rendszer, olcsóbban fenntartható egy kevésbé forgalmas helyen, mint egy bódé, alkalmazottal – állítja a közlekedési társaság főmérnöke. Elek István elmondta még, hogy mire a német papír Szegedre érkezik, felszerelik két másik automatát is: egyet az Anna-kúti postapalota árkádja alatt, és egy másikat a Kárász utca Széchenyi tér felőli sarkán, a bank oldalában. Ha a gépek csakugyan beválnak, többet is vesz belőlük az SZKT, sőt úgy tudjuk, a Tisza Volán is hasonló automatákat szerezne be. "
(Forrás: www.delmagyar.hu)
Szóljon hozzá fórumunkon:Nincs papír az automatához - Szeged< /a>
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz