Misézik vagy vezet? - Szeged
Szeged - A katolikus püspökök arra kérik a szakminisztert, hogy a rendőrök ne büntessék a misebort fogyasztó papokat.
Kiss-Rigó László szerint vasárnaponként egy-egy pap két-három helyen is misézik. A rendőrség pedig úgy nyilatkozik: ők jogalkalmazók, és a hatályos jogszabályokat tartatják be az állampolgárokkal.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterhez fordult, hogy a papok esetében a misebor fogyasztását a rendőrök ne büntessék. A katolikus papok mindennap miséznek, amelyhez szervesen hozzátartozik a misebor fogyasztása. Ennek szankcionálása a katolikus egyházat súlyos helyzetbe hozhatja, ugyanis a január 20-án életbe lépett rendelkezés szerint a legkisebb alkoholszint kimutatása is a jogosítvány bevonásával jár.
A püspökök azt kérik a szakminisztertől, hogy tekintsen el ettől a szankciótól, mert a paphiány miatt plébánosaik több településen is tartanak miséket.
– Vasárnaponként szinte minden pap két vagy három helyen misézik – nyilatkozta lapunknak Kiss-Rigó László. A szeged-csanádi megyés püspök elmondása szerint a miséken csak minimális – egy-két kortynyi – bort fogyasztanak, aminek semmilyen élettani hatása nincs. A püspök szerint ők nem valamiféle kiváltságot szeretnének elérni.
– A rendőrség jogalkalmazó, és a hatályos jogszabályokat tartatja be az állampolgárokkal – mondta el Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: a közlekedési rendőrök nem tehetnek különbséget autós és autós között. Amennyiben elszíneződik az alkoholszonda, a rendőr elveszi a jogosítványt, és eljárást indít a sofőr ellen. A szóvivő megemlítette, hogy például a borászok, borkóstolók munkájukból kifolyólag szintén alkoholt fogyasztanak. A jogszabályok alól azonban ők sem kivételek, hanem – sofőrrel vagy egyéb módon – meg kell oldaniuk az utazásukat.
– Sofőröket nem tudunk a plébánosok mellé adni – vágott vissza Kiss-Rigó László, aki szerint mindez nagy költséget jelentene az egyháznak. A katolikus egyház jelenlegi elképzelése szerint a püspökök igazolványt adnak majd az egyházmegyéjükben tevékenykedő papoknak, amivel bizonyítani tudják, hogy munkaköri kötelességükből fakadóan ittak alkoholt.
– Szerintem ez nem kérdés, annyira csekély az a mennyiség, amit a misén el kell fogyasztanunk, amit nem hiszem, hogy kimutatna a szonda, így ez a jogszabály-módosítás nem jelenthet gondot a hivatásunkra nézve – fogalmazott kérdésünkre Katona Pál. A földeáki esperesplébános faluján kívül Maroslelén és Óföldeákon is szolgál, így minden vasárnap három misén vesz részt, a helyszínek között autóval utazik. Ilyenkor azonban a lehető legkevesebbre csökkenti az elfogyasztott misebor mennyiségét – egyébként elmondta: sosem hallott róla, hogy bármelyik kollégájával szemben ilyen okból eljárást indítottak volna.
Forrás: www.delmagyar.hu
Misézik vagy vezet? - Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu