Megváltozott munkaképességűek számára ad lehetőséget a szegedi ecsetgyár

Új ecsetgyár nyitotta meg kapuit november 10-én Szegeden. A Főkefe Nonprofit Kft. üzemének tizennyolc dolgozója közül tíz megváltozott munkaképességű.
Szabó György, a Főkefe ügyvezető igazgatója szerint az ecsetgyár létrehozásával piaci szükségletet elégítenek ki. Korábban ugyanis a Domet Zrt. működött a telephelyen, mely a Főkefe egyik legjelentősebb partnere volt. Idén nyáron azonban egy görög cég, a Sarantis Kft. felvásárolta a Domet kéthavi készletét, kereskedelmi szerződéseit és a márkanevet is, a termékkínálat egy részét viszont nem tartotta meg. A Sarantis Kft. a Főkefe Nonprofit Kft.-nek továbbra is partnere maradt a gumigyűrű- és celofáncsomagolás terén, az ecset- és kefepiaci termékek előállítását viszont már az új telephelyen végzik. A Domet Zrt. egykori nyolc dolgozója mellé most tíz új munkatárs érkezik, akik kivétel nélkül megváltozott munkaképességűek.

szeg2.jpg

Tizennyolc fő dolgozik az új ecsetgyárban (Fotó: szeged.hu)

Az átadáson részt vett Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki kiemelte, hogy a kormány továbbra is támogatja az olyan vállalkozásokat, melyek megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő embereket alkalmaznak. A politikus hozzátette, hogy az új ecsetgyár egy komplex munkahelyteremtő program részét képezi, mely eddig Orosházán és Hajdúnánáson már összesen háromszáz álláslehetőséget teremtett.

-W-