Megújul a SZTE jogi karának épülete
1,8 milliárd forintból felújításra kerül a szegedi jogi kar épülete, amelynek kivitelezése június közepétől 2022 nyaráig tart majd.
1,8 milliárd forintból felújításra kerül a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Karának épülete. A Tisza Lajos körúton található intézmény felújítása már a következő napokban elindul, befejezését pedig 2022 júliusára várják - közölte az egyetem az MTI-vel.
Az egyetem a közleményben elárulta, hogy a kivitelezésről egy nagyobb egyeztetés folyt az egyetem vezetői, valamint a kivitelező cég vezetői között. A közlemény szerint az egyeztetésen Rovó László, az egyetem rektora, Fendler Judit, az egyetem kancellárja, Görög Márta, a jogi kar dékánja, Trócsányi László, a kar professzora, Csóti Ferenc, az egyetem műszaki igazgatója, Csaba Levente projektmenedzser, Pálffy Balázs, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) vezérigazgató-helyettese és Nemesi Pál, a Ferroép Zrt. vezérigazgatója vett részt.

A korábbi toronyszobát és kupolát is visszaállítják majd
Kiderült továbbá az is, hogy a jogi kar felújításának részeként felújításra kerül a homlokzat, illetve visszaállítják a toronyszobát és a kupolát is, amelyek a korábbi felújítások során lebontásra kerültek. Közösségi tér kerül kialakításra az intézmény udvarán, amelyet üvegtetővel fognak befedni. A beruházás keretein belül az elektromos hálózatot is fejlesztik és újabb napelemeket telepítenek majd az épület tetejére.
A beruházás által további helyiségek is kialakításra kerülnek: új oktatási, kari és hallgatói területeket hoznak létre, amelynek köszönhetően a kar épületének területe 3795 négyzetméterről 4559 négyzetméterre módosul.
A közleményben az egyetem azt is feltüntette, hogy a projekt kormányzati támogatásból valósul meg. A kivitelező cég a szegedi Ferroép Zrt. lesz a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) felügyelete alatt.
Forrás és képek: MTI, SZTE hivatalos honlapja
CS.SZ.