Megjavították a zenélő kutat [Szeged]
[Szeged] Megrongálták a közelmúltban felújított Dugonics téri zenélő szökőkút fúvókáit. A hibát kedden reggelre kijavították, és új zenei aláfestéssel is feltöltötték a látványosság repertoárját.
Ismeretlenek rongálták meg a Szeged Napján átadott szökőkutat. A vélhetőleg heccből ténykedő vandálok Szeged egyik új büszkeségét, a Dugonics téri "zenélő" szökőkút vízfuvókáit nézték ki maguknak. A mérnöki pontossággal beállított fuvókákban több tízezer forintos kár keletkezett.
A hibát ma reggel fél kilencre elhárították a szakemberek, egyúttal 26 új mágnesszelepet is felszereltek, mellyel a szökőkút képessé vált pulzáló víz kilövelésére is.
Az egyedi látványosság zenei aláfestőzenéjét is kiegészítették a hozzáértő szakemberek. Reggel fél kilenckor éppen különböző CD-k zenei anyagaival tették színesebbé a rendszert.
A változtatás már nagyon kellet, hiszen az eddig mindössze közel egy órás zenei választék kissé unalmassá tette Szeged egyik legfőbb látványosságát. Az aláfestőzenét számos komolyzenei anyaggal tették színesebbé.
Remélhetőleg a rongálás csak egyszeri akció volt és nem fogja több hasonló eset követni.
Forrás: www.szeged.hu
Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged Online még több hír: szeged.mconet.biz
Szeged Online webcím és linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu