Lemondott a megyei főjegyző [Szeged]

Családi okokra hivatkozva lemondott posztjáról Dr. Csonkáné dr. Balda Ilona Főjegyző. Mint ismeretes, a közelmúltban súlyos, tettlegességig fajuló ellentét alakult ki a főjegyző és a megyei elnök, Magyar Anna között.
Családi okokra hivatkozva csütörtökön benyújtotta lemondását Dr. Csonkáné dr. Balda Ilona Főjegyző a Csongrád Megyei Közgyűlésnek. A megye pályázatot hirdet a megüresedett posztra.

A megyei közgyűlés 2 hónapos lemondási idő meghatározásával elfogadta a főjegyző lemondását. A közgyűlés egyúttal a pályázatot is kiírta, amelyet a 2009. évi első rendes közgyűlési ülésen bírálnak el.

 

A hivatal vezetője a főjegyzői teendőket a lemondási idő alatt ellátja. A Közgyűlés határozatában köszönetét fejezte ki a főjegyző asszony eddigi munkájáért.

Mint ismeretes súlyos, a tettlegességig fajuló ellentét alakult ki szeptember végén a főjegyző és a megyei elnök, Magyar Anna között. Dr. Csonkáné dr. Balda Ilona már akkor bejelentette, annak ellenére, hogy négyszemközt Magyar Anna még aznap bocsánatot kért tőle, úgy döntött, lemond tisztségéről, hogy megőrizhesse lelki nyugalmát. Magyar Anna kérésére azonban akkor végül visszavonta lemondását.

 

szeged.hu - Szeged Online

 

Szóljon hozzá! MCOnet Fórum

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged Online webcím és linkajánló:
szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu