Küldöttközgyűlés a CSMKIK-ban [Szeged]
[Szeged] Pénteken elfogadták a CSMKIK küldöttei az elmúlt évi beszámolókat és a 2008-as tervezeteket. A rendezvényen dr. Szeri István elnök előadásában a romló magyar gazdasági helyzetre hívta fel a résztvevők figyelmét.
Pénteken tartotta évi rendes küldöttközgyűlését a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az ülésen a résztvevők elfogadták a 2007-es év kamarai munkáiról és költségvetéséről szóló beszámolót, és az elmúlt év mérlegét.
A küldöttek megtárgyalták és efogadták a 2008-as év stratégiai munkaprogramját, költségvetési tervezetét, az idei év alapszabály módosítását, és igent mondtak a CSMKIK választási Szabályzatának elfogadására, valamint a Dél-alföldi Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének megalakítására.
A rendezvényen, dr. Szeri István, a CSMKIK elnöke előadásban az uniós és a magyar gazdasági adatokat hasonlította össze. Kiemelte, bár egyedülállóan pozitív változás látszik a magyar államháztartás számain a megszorítások miatt, azonban a 2007-es egyenleg még így is messze a legrosszabb az egész EU-ban, majdnem duplája a listán hátulról második britekének.
Az Eurostat adataiból az is kiderül. hogy a GDP 44,6 százaléka gazdagítja a magyar állam költségvetését, az újonnan csatlakozott országok között a legnagyobb arányban. A 2007-es jövedelemközpontosítás két százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az állami kiadások GDP-ben kifejezett aránya 1,8 százalékkal csökkent. Nem igaz így az a sokszor hangoztatott vád, hogy az állam csak az adóprést növeli takarékoskodás nélkül.
Dr. Szeri István előadásában felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar államadósság tekintetében sem bíztatóbb a helyzet: a GDP 65,6 -ával a legrosszabb helyzetben lévő országok közé süllyedtünk, az újonnan csatkaozottak közül pedig egyértelműen a legnagyobb az eladósodottság aránya.
Forrás: www.szeged.hu
Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged Online még több hír: szeged.mconet.biz
Szeged Online webcím és linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu