Kiszervezik az ügyeletet Szegeden - Szeged

Szeged - Júliustól közalkalmazottak helyett vállalkozóként dolgozó orvosok látják el a szegedi klinikák egy részén az ügyeletet.
Az orvoscentrum spórolási célú újítása a kiszervezést lebonyolító kft. vezetője szerint nem vezet színlelt szerződésekhez. A díjazás viszont még így is nagyon alacsony marad.
Körlevélben értesítette a szegedi orvoscentrum a klinikák vezetőit: kiszervezik az ügyeleti-készenléti feladatok ellátását egy gazdasági társaságba, s nyilatkozzanak arról, eddig közalkalmazottként dolgozó orvosaik vállalják-e a munkát ebben a formában.

Mint írják: az orvosegyetem kari tanácsa tavaly júniusban azért hozta létre az Egészségcentrum Szeged Kft.-t, hogy azon keresztül oldja meg az ügyeleti-készenléti és a térítéses betegellátási feladatokat. Ehhez közreműködői szerződést köt a klinikai központ a kft.-vel – azon keresztül pedig az egyéni vagy társas vállalkozóként foglalkoztatott orvosokkal. A szerződés egyelőre csak év végéig lenne hatályos – utána közbeszerzési eljárásban ugyanezt a konstrukciót alkalmazná az orvoscentrum. Csak abban a szakmai, szervezeti egységben lehet az orvosoknak így ügyelni, ahol ez teljes körűen, egységesen megoldható. Azaz minden dolgozó hozzájárul: vállalkozó lesz az ügyelet vagy készenlét idejére. Ehhez működési engedélyre és egészségügyi szolgáltatói felelősségbiztosításra is szükségük van a „vállalkozóknak".

Burkoltan ugyan, de kiderül a körlevélből az intézkedés oka is: az összes így kifizetett bruttó díjazás a 2006-os 95,5 százalékánál nem lehet több – változatlan ügyeleti-készenléti ellátás mellett. Azaz az orvoscentrum a dolgozók munkaviszonyának átalakításával – illetve az utánuk fizetett járulékok megspórolásával – is igyekszik a kiadásait csökkenteni.

Bár ugyanazon munkavállalók, ugyanazon eszközökkel és körülmények között ugyanazt a feladatot látják majd el, mint korábban közalkalmazottként, Chovanecz Balázs, az Egészségcentrum Szeged Kft. ügyvezetője szerint a megállapodások nem lesznek színlelt szerződések.
Mint mondja, a megállapodások olyan tartalmúak, ami a gyanúját is elhárítja ennek a veszélynek, hiszen előzetesen véleményezték a szakhatóságok. Ha az új típusú szerződéseket megkötik, július elsejétől startolhat a vállalkozói ügyeleti rendszer. Azt egyelőre nem tudta pontosan megmondani, hogy mely klinikákon, mert a június 7-i határidő ellenére még tegnap is érdeklődtek a lehetőség iránt az intézményvezetők.

Túri Sándor professzor, a gyermekklinika vezetője úgy számol: az új rendszerrel munkatársai anyagilag kicsivel jobban járnak, ráadásul ennek alkalmazásával megfelelhetnek az uniós munkaidős és ügyeleti normáknak is. Ezért szorgalmazza annak mielőbbi és minél szélesebb körű bevezetését.

Kevésbé bizakodó Pető Zoltán klinikai aneszteziológus, az EDDSZ szegedi vezetője. Mint elmondta, a legtöbb klinikai dolgozó elutasítja a vállalkozói foglalkoztatást, mert az ebből adódó többletkerteset nem ellensúlyozza a vállalkozással járó pluszterheket – például a felelősségbiztosítást.
Szerinte az ügyelet vállalkozói rendszerbe való kiszervezése csak az első lépés a közalkalmazotti orvosi státusok teljes megszüntetése felé. A másik gond az, hogy a felkínált órabér még így is rendkívül alacsony. Egy kezdő szakorvos például bruttó 4-600 forintot kaphat így hétköznap éjszaka óránként. Mint fogalmazott: ha felelősségtől, nyomástól és perektől mentesen spárgát szedne a földben vagy egy gyorsétteremben krumplit sütne, akkor is legalább ennyit kereshetne – noha sok-sok évet töltött tanulással, hogy orvos válhasson belőle.


Forrás: www.delmagyar.hu


Szóljon hozzá fórumunkon: Kiszervezik az ügyeletet Szegeden - Szeged

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz