Kampányjellegű útfelújítások Szegeden?
A Fidesz szerint a katasztrofális helyzetben lévő Szeged közlekedés felújítását pont a választások elé időzítették, ezzel még jobban rontva a helyzeten.
Kohári Nándor fideszes önkormányzati képviselő szerint a város felújítási munkálatait széthúzva kellett volna megvalósítani, mert így a munkálatok nem koncentrálódtak volna a tanév kezdetére, ellehetetlenítve ezzel a szegedi közlekedést.
Az útfelújítások nyár végére és ősz végére csúszó munkálatai a városlakók számára kényelmetlenséget okoznak és a rossz idő beköszönte előtt nagyon kevés ideig tudják a hellyel-közzel rendbetett utat használni.
-BT-
(Forrás: fidesz.hu)
Szeged Online - szegedon.hu

Az útfelújítások várhatóan szeptember végére fejeződnek be
Az önkormányzat azonban a 300 millió forintos útfelújítási munkálatokra szánt összegre csak június végén írta ki a pályázatot, így a munkálatok csak augusztus közepén kezdődhettek el. Kalmár Ferenc meglátása szerint az önkormányzati képviselőktől beérkező az útfelújítási alapra vonatkozó javaslatok mindig meghaladják a rendelkezésre álló forrásokat. Az út karbantartására pedig a város az amortizáció töredékét fordítja ezzel jelentősen csökkentve az önkormányzat vagyonát.
Az útfelújítások nyár végére és ősz végére csúszó munkálatai a városlakók számára kényelmetlenséget okoznak és a rossz idő beköszönte előtt nagyon kevés ideig tudják a hellyel-közzel rendbetett utat használni.
-BT-
(Forrás: fidesz.hu)
Szeged Online - szegedon.hu