Jövőre csak pénztárt kell választanunk - Szeged
Szeged - Elfogadta a parlament az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényt.
Az új szisztéma 2009-től indul, de már jövőre pénztárt kell választani. A szegedi szakemberek bizonytalanok a jövő megítélésében vagy az egészségügy romlásától tartanak.
Hétfő este a parlamenti többség elfogadta az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényt, amely körül hosszú ideje folyik a szakmai és politikai vita. Az új rendszer 2009-től indul.
Az új törvény szerint 18 megyei és 4 közép-magyarországi pénztár alakul, amelyekben az állam 51 százalékos tulajdonos marad, a magánbefektetők 49 százalékot szerezhetnek. Egy-egy területen az a magánbefektető szervezheti az ellátást, amelyik a legtöbbet – de legalább fejenként 12 ezer forintot – ajánl az ügyfelekért. A pénztárak fejkvótát kapnak a hozzájuk tartozók után az egészségbiztosítási alapból. A járulék – aminek mértéke nem emelkedik és jövedelemarányos marad – elosztását az OEP utódja, a Nemzeti Egészségügyi Központ végzi. Vagyis a bérekből ugyanúgy levonják majd a járulékot, nem kell külön utalgatni a választott pénztárnak.
A rendszer átalakulásával először jövő áprilisban találkozhatnak az emberek, amikor a pénztárak tagtoborzásba kezdenek.
Ez a folyamat júliusig tart; aki nem választ pénztárt, azt automatikusan besorolják a lakhelye szerintihez. Mindenkinek kötelező a biztosítás, és mindenkinek ugyanolyan szintű alapellátás jár. Egy belépési nyilatkozatot kell majd kitölteni, amelyen név, lakcím, születési hely, idő és tb-szám szerepelhet. Viszont semmilyen, egészségügyi állapotra vonatkozó adat nem kérhető az ügyfelektől. A tagtoborzás részeként reklámokat láthatunk, üzletkötők kereshetnek meg, de mi is érdeklődhetünk a számunkra szimpatikus pénztárnál. Ha nem vagyunk megelégedve a pénztárunkkal, minden év október 15. és november 15. között választhatunk másikat.
A háziorvosokkal minden pénztárnak szerződnie kell, azt viszont a pénztárak szabják meg, melyik szakellátásra hova küldhetik tovább a beteget a háziorvosok.
A törvényben az szerepel: a súlyponti kórházakkal és országos intézetekkel szerződést kell kötniük a biztosítóknak, de emellett más intézményekkel is szerződhetnek. Balesetnél a sürgősségi ellátást a legközelebbi intézményben is megkaphatjuk.
A szakmai irányelveket, ellátási protokollt továbbra is a szakmai kollégiumok készítik, nem a biztosítók. Ezért ha egy szakorvos szerint egy betegnek szükséges valamilyen vizsgálat, a pénztár nem tilthatja meg azt a költségei miatt.
- Országos kiterjedésű emberkísérlet folyik - kommentálta az új egészségbiztosítási rendszer bevezetését Dux László, a Professzorok Batthyány Köre szegedi csoportjának elnöke. Az orvoskari biokémiai intézet vezetője úgy véli, a törvény elfogadásával veszélybe kerülnek az orvosi kutatások, a tudományos iskolák és a fejlett technológiák alkalmazásai, mert a magánbefektetők profitcsökkentő tényezőként tekintenek rájuk. Szerinte a biztosítók minden eszközzel azon lesznek: kötelezettségeiket a lehető legkisebbre redukálják.
- Vannak a világban jó, rossz és nagyon rossz tapasztalatok a több-biztosítós egészségügyi rendszerrel kapcsolatban. Az viszont egyelőre bizonytalan számomra, mi mire számíthatunk, intézményvezetőként, orvosként vagy betegként- mondta el Pál Attila, a szegedi klinikai központ elnöke. Hozzátette: másfél-két hónapba kerül, mire alaposan áttanulmányozza a törvény szövegét, akkorra alakul ki határozott álláspontja a kérdésről.
Forrás: www.delmagyar.hu
Jövőre csak pénztárt kell választanunk - Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu