Jövő nyáron nyithat a Tiszavirág - Szeged
Szeged - Kétszázhetvenmillió forint nosztalgiára
Tíz évvel a bezárás után újjáéledhet Szegeden a Tiszavirág vendéglő közel százötven éves épülete. Négy szintjét a pincétől a padlásig felújítja a tulajdonos vásárhelyi dohány-nagykereskedelmi cég.
Most már stabilan áll az egykori szegedi Tiszavirág épülete, a renoválással megbízott szegedi cég új födémet épített a földszint és az emelet közé. Helyreállították a leszakadt falakat, tetőrészeket, feltárták a műemlékvédelmi hivatal előírása szerint a padlás faszerkezetét, a helyiségek falfestményeit, a rácsokat, oszlopokat és a pincét. Sánta János, a vásárhelyi Tabán Trafik Zrt. dohány-nagykereskedelmi társaság szegedi résztulajdonosa elárulta, nosztalgiából vette meg a cége a Tiszavirág zónázó helyét, ahová gyerekkorában gyakorta átjárt az Attila utcából. Ez az egyetlen ingatlan beruházása a vállalkozásának.
– Három éve vásároltuk meg a leromlott műemléket a várostól hetvenmillió forintért. Az akkori tervek szerint százmillióba került volna a felújítás, a jelenlegi árakon számítva nagyjából a duplájába kerül majd – jegyezte meg Sánta János. – Eddig sem ültünk tétlenül; egy évbe telt az átíratás, újabb egy évbe a terveztetés. Megbontva látszott meg igazán, mennyire elhanyagolt a ház. A romantikus stílusú épület eredeti beosztása szerint öt lakást alakítunk ki: az udvar felől két egyszobás garzont, az utcafronton egy-egy két-, három- és négyszobás lakást. Ezeket bérbe adjuk.
Az utcáról nyíló két üzlethelyiség szintén visszanyeri eredeti funkcióját: a főkapu bal oldalán valamilyen üzlet, esetleg élelmiszerbolt kaphat helyet, a másik oldalon, a Tiszavirág zónázó helyén vendéglőt rendeznek be. Üzemeltetni egyiket sem fogja a vásárhelyi cég, mind a kettőbe bérlőket várnak. Egytálételes, olcsó kisvendéglőt álmodik a tulajdonos? Jelenleg formálódik az elképzelése, mondta, annyi biztos, hogy a régi, szűkös vendéglátóhelyet kétszintesre bővítik a modern konyhatechnikai elvárások miatt. Ehhez a pincét is rendbe hozzák, ám sokkal nagyobbra nem növelik a vendégteret. Jövő nyárra készülnek el.
Forrás: www.delmagyar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Jövő nyáron nyithat a Tiszavirág - Szeged
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz