István, a király a Szabadtérin [Szeged - Szabadtéri Színház]

[Szeged - Szabadtéri Színház] Szombaton mutatták be Dóm téren a Társulat előadásában Szörényi Levente és Bródy János idén 25 éves rockoperáját, az István, a királyt. Képeink a pénteki főpróbán készültek.


Csütörtökön érkeztek meg a Társulat tagjai Szegedre, hogy elkezdjék az István, a király jubileumi előadásának Dóm téri próbáit, és a hatalmas színpadhoz valamint a különleges díszlethez igazítsák a már begyakorolt mozdulatokat. A rockoperát a rendező Szikora János a kor szellemének tükrében értelmezte át, hiszen - ahogy ő fogalmaz - az ősbemutató óta eltelt 25 év miatt átértékelődött a darab jelentése is, ezért megpróbálja megváltoztatni azokat a berögzült képeket és figurákat, melyek mit sem változtak az emberek fejében. A rendező legfőbb célja, hogy az új nemzedéknek is szóljon az előadás.

A közkedvelt dalok - így a Te kit választanál, az Oly távol vagy tőlem, vagy éppen a Szállj fel szabad madár is - többek között Feke Pál, Simon Boglárka, Derzsi György, Vadkerti Imre, Herczeg Flóra és Fejes Szandra előadásában szólalnak majd meg.
Az előadás születését már a szereplőválogatáskor hatalmas érdeklődés kísérte, így nem csoda, ha a nagy igényre való tekintettel az eredeti augusztus 17-ei, 20-ai és 21-ei előadásokat kiegészítették az augusztus 16-ai és 19-ei időponttal.
Feke Pál, Simon Boglárka, Vadkerti Imre és Szikora János részvételével zárta a REÖK a népszerű közönségtalálkozók sorát csütörtökön. Az István, a király sztárjaira mintegy százötven rajongó volt kíváncsi, a beszélgetések szériája remek hangulatban ért véget, a jelenlévők óriási tapsot kaptak.


www.szeged.hu


Szóljon hozzá! MCOnet Fórum

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged Online még több hír: szeged.mconet.biz

Szeged Online webcím és linkajánló: szegedlink.mconet.biz


A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu