Horváth Ágnes csak mosolyog: szerinte abszurd a légimentés-ügyben politikát keresni - Szeged
"Szeged - Szeged és Szentes - még mindig nem dőlt el, hogy hol lesz a dél-magyarországi légimentő bázis. Korábban az Országos Mentőszolgálat már meg is egyezett a szentesi önkormányzattal.
Onnan 15 percen belül mindenová eljutnának a régióba. A szaktárca azonban váratlanul Szeged mellett döntött.
Délkelet-Magyarországon még mindig nincs légimentés, és még mindig folynak az egyeztetések. Pedig nemrég még szinte kész tény volt, hogy az ország lefedettségéhez hiányzó légimentőbázist Szentesen építik meg, ezzel a központtal biztosítható ugyanis, hogy a régióban is 15 percen belül helyszínen lehessenek a légimentők szükség esetén. Az Országos Mentőszolgálat már meg is egyezett a szentesi önkormányzattal a légibázis helyéről, hónapokkal ezelőtt. Nemrég azonban az egészségügyi tárca egyszercsak letette a voksát Szeged mellett. Egyáltalán hogy merült föl Szeged? - kérdeztem Horváth Ágnes egészségügyi minisztertől.
- További egyeztetést tartunk szükségesnek az egyes leendő potenciális telephelyek között, hiszen nagyon sok ilyen felmerül. Nem mindegy, hogy a légimentés mellett hogyan képzeljük a földi mentés helyzetét, hol milyen földi mentőállomást fejlesztünk, hogyan tervezzük a rohamkocsival való ellátást. Nem lehet a légimentést csak önmagában tekinteni egy darab térképen. Tehát egyeztetésre kerül sor – mondja Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.
Megkereste valaki a tárcát politikai oldalról - faggatóztam tovább -, hiszen felmerült a sajtóban az a találgatás is, hogy a szakmai érveknél a politikai lobbi volt erősebb. Elvégre nincs az a polgármester, akinek ne lenne nagy fegyvertény egy légimentőbázis telepítése. Erre Horváth Ágnes így válaszolt:
- Azért mosolygok, mert annyira abszurd a felvetése. Amiről szó van, az szakma: hogyan szervezzük a komplett mentési hálózatot, a teljeset. Önmagában nem értelmezhető a kérdés, csak az egész ellátórendszer rendszerben, hiszen rendszer van. Bocsánat, csak adjunk helyt másoknak. Köszönöm.
- Légimentés ügyben kitől kaphatnék konkrétabb válaszokat?
- Szerintem nagyon konkrét voltam.
Szirbik Imre, Szentes polgármerstere azt mondja: április óta jogerős építési engedély van a bázisra.
- Én hétfőre kaptam meghívást, a miniszteri koordinátortól, egyeztetni kívánnak. Még az év elején valamikor a Légimentő Kht.-val egy együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat és ez alapján az önkormányzat a területet megszerezte, és térítésmentesen biztosította a kht. Számára. Gyakorlatilag április óta jogerős építési engedélye van a kht.-nak a légimentő bázis megépítésére. Időközben értesültünk arról, hogy a minisztérium nem Szentest, hanem Szegedet preferálja.
Túri Péter, a Légimentő Kht. vezetője mit tud arról, hogyan merül föl egyáltalán Szeged?
- A sajtóból tudtuk meg, hogy az Egészségügyi Minisztérium, illetve az Országos Mentőszolgálat vezetősége kiadott egy sajtóanyagot, miszerint Szegedre kell telepíteni. Megvizsgáltuk, hogy lehet-e menni Szegedre, jelenleg nincs olyan infrastrukturális feltétel, ami az azonnali beindítást lehetővé tenni. Ugyanakkor ha és amennyiben végig Szegeden lesz a légimentő bázis, akkor a kormányzati szándék, miszerint az ország csaknem száz százalékát le kell fedni, nem fog teljesülni.
- Hány ember marad ki hozzávetőlegesen a légimentés hatóköréből, hogyha Szegedre települ a bázis?
- Körülbelül másfél millió ember nem kap 15 percen belül helikoptert. Valóban csak egy egyszerű geometriai feladat, egy körzőelv bevetési kör alapján kell elhelyezni a bázist. Van egy olyan becslésünk, ami azt mutatja, hogy a szentesi délalföldi bázis bevetési körén belül az országos átlagnál magasabb bevetésszám várható. Sajnos a délalföldi régióban olyan utak vannak, ahol a balesetek száma lényegesen magasabb. Nekem most van egy olyan sajnálatos érzésem, hogy a szakmai érvek most már senkit nem érdekelnek. Egy kicsit elkeserítő számunkra, hogy a polémia idáig húzódik, természetesen bárhova tudunk bármit helyezni, más kérdés, hogy akkor a kapacitások elvesznek."
Forrás: http://www.radio.hu
Horváth Ágnes csak mosolyog: szerinte abszurd a légimentés-ügyben politikát keresni - Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu