Helyben topog a szegedi pótlékügy - Szeged
"Szeged - Három éve pereskednek az egyetemmel a klinikai dolgozók
Nagyjából félmilliárd forintot követel a szegedi egyetemtől az a háromszázhatvan klinikai dolgozó, akinek három éve megvonták a kockázati pótlékát. Az ügy még mindig az elsőfokú bíróságon tart, noha eddig már három bíró tárgyalta. Egy hasonló per megjárta már a Legfelsőbb Bíróságot is, új eljárásra kötelezte a szegedi kollégákat.
Több éve állnak perben a szegedi egyetem orvoscentrumával azok a klinikai munkatársak, akiknek három évvel ezelőtt egy munkavédelmi jogszabályra hivatkozva megvonták az úgynevezett kockázati pótlékát. Ez a kiegészítő juttatás korábban azoknak járt, akik egészségkárosító körülmények között dolgoztak.
A törvény szerint viszont a munkáltatónak a biztonságos munkavégzést kell biztosítania, azt nem válthatja ki anyagi juttatásokkal. Pótlék csak annak a kockázatnak az ellentételezéseként jár, hogy előfordulhat: káros hatás éri a dolgozót. A klinikai munkatársak szerint azonban nem történtek olyan fejlesztések, amelyek teljesen megszüntették volna a kockázati tényezőket. Az ügyben a szakszervezet petíciót küldött a centrum vezetésének, majd közel négyszázan beperelték az egyetemet a jogosnak vélt járandóságukért.
Pető Zsolt, az ügyben a munkavállalók többségét, 363 dolgozót képviselő ügyvéd szerint az elmúlt három évben – amit másfél éves egyeztetés előzött meg – szinte semmiféle előrelépés nem történt. A klinikai dolgozók megtámadták az egyetemi kockázatbecslés eredményét, és új szakértői véleményt kértek. Az ügyet, ami még most is az első fokú szakaszban tart, már három bíró tárgyalta eddig, ítélet azonban még mindig nincs. A felperesek egy része nyolc évre visszamenőleg követeli a ki nem fizetett pótlékokat a kamatokkal együtt: Pető becslése szerint az egyetem összesen 400-500 millió forinttal tartozik a pereskedő dolgozóknak.
Viszonylag jobban áll a bíróságon feleségét képviselő Ormándlaki Balázsék ügye. A gyermekonkológián citosztatikumokkal és magas lelki terhelés alatt dolgozó asszonynak férje szerint 600 ezer forint járt volna, ami mára a kamatok és az eljárási költségek miatt nagyjából ennek duplájára rúghat. A férfi elmondta: mind az első-, mind a másodfokú bíróság elutasította a keresetüket – szakértői véleményre hivatkozva.
Ormándlaki ezután a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) fordult, ami eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte mindkét ítéletet, az ügyet pedig visszautalta a helyi munkaügyi bíróságnak. Az indoklásból a férfi szerint az derült ki: olyan szakértő véleményére alapozva utasították el az alsóbb fórumokon a keresetet, aki nem is végezhetett mindenre kiterjedő kockázatelemzést. Így az LB új, hatósági szakértőt rendelt ki – a férfi abban bízik, az új szakvéleményre tekintettel végre megkapják a jogosnak tartott járandóságot.
(Forrás: www.delmagyar.hu)
Szóljon hozzá fórumunkon: Helyben topog a szegedi pótlékügy - Szeged
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz