Három és fél milliárdos beruházás a Szegedi Ipari Parkban [Szeged]
A saját tőkéből, hitelből és pályázati forrásokból megvalósuló beruházástól a költségek csökkenését és a szolgáltatás színvonalának javulását várja a Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye déli részén mintegy háromezer partnerét ellátó vállalkozás - mondta az alapkőletételt megelőzően a cég ügyvezetője, Kis Attila.
A tervek szerint a cég jelenleg Szeged belvárosában található telephelyét kiváltó központban 2.500 négyzetméteres hűtött raktárt, 23 ezer négyzetméteres magasraktárt, 500 négyzetméteres kiszolgáló épületet, valamint a második szinten 3.200 négyzetméternyi irodát és szociális blokkot alakítanak ki - közölte a szakember.
A projekt főkivitelezője az Aktál Bau Építőipari Kft. lesz, amelynek 2009 augusztusára kell a 21. századi követelményeknek megfelelő logisztikai központot létrehoznia.
Az 1995-ben alapított, magyar tulajdonban álló szegedi székhelyű Hansa-Kontakt Kft. 2007-es forgalma 19,4 milliárd forint volt, a tervek szerint az idén eléri a 21 milliárd forintot, az új logisztikai központ elkészülte után, 2009-ben pedig a 29 milliárd forintot. A cég alkalmazottainak száma 2007-ben 230 fő volt, ez 2009 végére 390-re növekszik - tudatta Kis Attila.
A cég által kiszolgált háromezer vállalkozás kiskereskedelmi forgalma 2007-ben mintegy 69 milliárd forint volt, a hálózatban foglalkoztatottak létszámát pedig 12-15 ezerre becsülte az ügyvezető.
Botka László polgármester elmondta: az M5-ös és az M43-as autópálya csomópontjánál található 45 hektáros Szeged Ipari Logisztikai Központ első, 10 hektáros üteme 2006-ban készült el. A Hansa-Kontakt Kft. betelepülésével már a terület felén működnek cégek, de az M43-as építésének indulásához kapcsolódóan egyre nagyobb az érdeklődés a központ iránt.
MTI
Szeged Online még több hír: szeged.mconet.biz
Szeged Online webcím és linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
