Folytatódik a hercehurca a szegedi piacon - Szeged

Szeged - Azért áll még mindig több lepukkant bódé a Mars téren, mert tulajdonosaik megtámadták a bontási határozatot.
A piacot üzemeltető kft. ráadásul az egyiket nemrégiben odébb tolta, hogy legalább a döglött állatokat és a szemetet kitakaríthassa alóla – lehet, hogy ezért is pert kap a nyakába. A lassan két éve tartó bíróságra járást ugyanis egy nemrégiben lezárult birtokvédelmi per is cifrázza.

„Birtokvédelmi pert nyertünk a Mars teret üzemeltető Szegedi Vásár és Piac Kft.-vel szemben" – érkezett a hír szerkesztőségünkbe az egyik kereskedőtől. Először arra gondoltunk, hogy a még mindig álló bódék tulajdonosainak adott igazat a bíróság, és tényleg nem lehet lebontani az egyetem mérnöki karával szemben csúfoskodó tákolmányokat. Kiderült azonban, olyan ügyről van szó, ami még tovább bonyolítja az amúgy is már túlbonyolított helyzetet.

Mint ismeretes, tavaly januárban az építési hatóság bontatta le több Mars téri kereskedő pavilonját, bódéját: azokét, akik a megjelölt utolsó határidőre sem szedték a sátorfájukat. Legalább negyvenen azonban maguk álltak neki az építmények szétszedéséhez, a piac akkoriban csatatérre emlékeztetett. Mivel az otthagyott bontási anyag, törmelék, közműcsonk, szöges léc miatt balesetveszélyessé vált, a piacigazgatóság figyelemfelkeltő szalaggal körberagasztotta a balesetveszélyes területeket, elkezdte a tereprendezést – azaz birtokháborítást követett el.

Több Mars téri kereskedő pertársaságot létrehozva a bírósághoz fordult, mondván, akadályozzák őket tulajdonuk megközelítésében, és anyagi káruk is keletkezett. Az első- és másodfokú hatóság – előszörre a csongrádi városi, a múlt héten pedig, az első fokra ráerősítve a Csongrád Megyei Bíróság – ítéletében igazat adott a kereskedőknek: kimondta, birtokháborítás történt. Bíró Sándor, a Mars téri kereskedők elnöke precedens értékűnek nevezte az ítéletet, amely az eredeti állapot visszaállítására is kötelezi a piacigazgatóságot, ráadásul három (?) napon belül. Németh János kereskedő is a bírósági ítélet szövegét idézi, amikor azt mondja: „a birtokperben a békés birtoklásban megzavart fél jogosultságát a birtokláshoz vélelmezni kell".

Az ügy a másik fél szerint okafogyottá vált, hiszen a tereprendezést követően a szalagokat eltávolították. Pusztai Lajos, a Szegedi Vásár és Piac ügyvezető igazgatója szerint a tulajdonosoknak már nincs jogcímük a bódé alatti terület birtoklására, mivel időközben bérleti szerződéseik – az érvényes felmondás miatt – jogerősen megszűntek. Az önkormányzat fel is szólította őket a bontásra. Mivel ennek sem tettek eleget, a bontások elrendeléséért és a terület kiürítéséért a Szegedi Városi Bíróságon pert indított – de ez már egy másik ügy. Ha ők nyernének, befejeződhetne a piac rekonstrukciójának első üteme – mondta Pusztai Lajos.

Forrás: www.delmagyar.hu

Folytatódik a hercehurca a szegedi piacon - Szeged - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu