Feljelentést tettek a kereskedők
Hivatallal való visszaélés miatt feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon Szeged polgármestere és helyettesei ellen a Mars téri kereskedők egyike.

A piac rekonstrukciója kapcsán az árusok több mint 3 éve állnak vitában a város vezetésével. Attól tartanak, hogy a terület csökkentésével és a nagycsarnok megépítésével ellehetetlenítik őket, véleményüket nem veszik figyelembe.
A Városháza tájékoztatatása szerint közmeghallgatást terveznek az ügyben, ezután döntenek rendezési tervről. A kereskedők azt is kifogásolják, hogy korábban felszólították őket pavilonjaik elbontására. Az üggyel kapcsolatban több pert is indítottak, mondta el Tóth Péter, az egyik érintett kereskedő.

szeged.hu - Szeged Online
Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged Online webcím és linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu