Elkészült a Szegedi Tudományegyetem központi épülete

Európai uniós támogatás segítségével újult meg a Szegedi Tudományegyetem központi épülete, így az egyetem nemzetközi hírnevéhez méltó központtá vált.
A 8000 négyzetméter alapterületű központi épület műemlék, rekonstrukciója 2,5 milliárd forintból valósult meg. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázatán az egyetem 424 milliárd forint támogatást nyert, ennek első eleme a központi épület. A felújított épületben a Szegedi Tudományegyetem innovációért, ipari és gazdasági kapcsolatokért felelős részlege kap helyet. Az épület a másfél éves felújítás alatt teljes átalakuláson ment át.

Elkészült a Szegedi Tudományegyetem központi épülete
Az épület udvarát üvegtetővel fedték be, hogy az udvar kiállításoknak és kisebb konferenciáknak adhasson helyet.

 

Több környezetbarát megoldás is megvalósításra került, napkollektort szereltek az épület tetejére, amely a tervek szerint a melegvíz igény közel 60 százalékát fedezi majd. Étalakuláson ment át a vízellátó és szennyvízrendszer is. A mosdók és a kézmosók szennyvizét külön gyűjtik össze, és ezt az úgynevezett szürke szennyvizet szűrés után a WC-k öblítésére használják fel. Erre szolgál az épület tetejére hulló csapadékvíz egy része is.

-BT-

(Forrás: szegedma.hu)


Szeged Online - szegedon.hu