Éjszakai ragadozók a Szegedi Vadasparkban

Most lehetséges, hiszen a Ragadozók hétvégéjén éjszaka is bent maradhatnak a látogatók, hogy megfigyelhessék a vadállatok szokásait.

Ragadozók nappalán és éjjelén június 27-én a ragadozók zsákmányszerzésének különböző módjait, technikáit,a prédaállatok álcázó megjelenését, védekező viselkedését is látványos, sőt bizonyos tekintetben személyesen átélhető módon mutatják be a Zoo látogatóinak. A Ragadozók hétvégéjén 10.00 órától egészen 22.30-ig folyamatosan zajlanak majd az események. Az ember sok mindent ellesett, tanult az állatoktól, amit többek között a harcászatban is hasznosít, így nem véletlen, hogy a fenti téma élménygazdag bemutatásához a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárját hívják segítségül.  

 

\"Szegedi

 

Ragadozók hétvégéje a Szegedi Vadasparkban





Reggeltől zajlanak majd az események, 15.00 órakor az Oktatóközpont előtt még egy látványos programra kerül sor: a Szegedi Kutya Klub munkatársai egy emberbaráttá szelídített ragadozó rendkívüli értelmi képességeire hívják majd fel a figyelmet játékos foglalkozásukkal. A szokásos nyári 19.00 órai zárást e napon nem tartjuk be, ugyanis a programok a fentebb már jelzett esti ragadozóetetésekkel, sőt más különlegességekkel is folytatódnak. Így 21.15-kor az Oktatóközpont sötétjében egy nagyon látványos, sötét színház technikával előadott, nemcsak gyereknek szóló bábelőadásra kerül sor, amelynek címe: Jeromos, a remeterák.Természetesen a Szegedi Vadasparkban éjszakai program nem történhet soha állatokhoz kapcsolódó bátorságpróba nélkül, amelynek mostani kínálatában óriáskígyó, óriás ezerlábú és madagaszkári bütykös csótány simogatása is szerepel.

 

 

-csa-

Forrás:zooszeged.hu