Családi nap a Down-kórós gyerekeknek Szegeden [Szeged]
A Széchenyi téri rendezvényen több mint száz gyermek vett részt családjával, akik az ország minden pontjáról érkeztek: így jöttek Budapestről, Nyíregyházáról, Fábiánsebestyénről, Győrből.
Patyik Gabriella szervező az MTI-nek elmondta: a nagyszabású programmal elsősorban az volt a céljuk, hogy minél többen halljanak az alapítványról, és az ún. "átlagemberek" is értesüljenek róla, ugyanis bárki kerülhet egyszer olyan helyzetbe, hogy szüksége lesz a segítségre. A másik fontos szempont az volt, hogy egy kis időt tölthessenek el együtt a fogyatékosok és az épek, s erre Szeged belvárosa kiváló lehetőséget biztosított.
A rendezvényen fellépett mások mellett, az alapítvány sérült gyermekeiből is álló, speciális karate csoport, a Botond SE, továbbá a ShadowsDanceTeam, a Hóra Színház, a Caliana Hastánc csoport, a Bodza Banda és a Kontraszt Táncstúdió. Szentesről pedig, egy értelmileg akadályozott gyermekekből álló osztályközösség tartott színes, izgalmas táncbemutatót. A programot támogatták és a helyszínen az eseményeket irányították a PaDöDö együttes tagjai, Falusi Mariann és Lang Györgyi.
A 2006-os adatok szerint ezer terhességre 1,46 Down-szindrómás magzat jut, ez enyhe emelkedés a korábbi évekhez viszonyítva - mondta el korábban az MTI-nek Vámos Magdolna az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ epidemiológusa. A szakember hozzátette: ezt azonban nem a betegség gyakoriságának növekedése, hanem a diagnosztikai eljárások javulása okozza.
A Down-szindrómások életkilátásai egyre jobbak, 50 százalékuk a harmincadik életévét is betölti, sőt vannak, akik tovább is élnek, életminőségük javítása érdekében pedig, különféle társadalmi szervezetek működnek - mondta a szakember.
A kromoszóma rendellenesség gyakorisága az anyai életkor előrehaladásával - 35, de különösen 40 év fölött - jelentősen nő, de a kutatások kimutatták, a betegség kialakulásában fontos szerepet játszik az apa kora is - mondta Vámos Magdolna.
MTI
Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged Online még több hír: szeged.mconet.biz
Szeged Online webcím és linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu