Canossa-járás a receptekért - Szeged
Szeged - Számos krónikus beteg került ki a támogatási körből
Egy áprilistól hatályos rendelet jelentősen szűkíti azoknak a betegeknek a körét, akiknek OEP-támogatott gyógyszert írhatnak föl. Így számos krónikus betegnek többet kell fizetnie a gyógyszereiért. Aki kis szerencsével megőrizte jogosultságát, új kódokért járkálhat a háziorvos és a szakrendelő között.
A háziorvosok a jelenlegi rendszerben csak akkor írhatnak fel OEP-támogatott gyógyszert, ha a beteget előbb egy szakorvos is megvizsgálta, és ennek alapján javasol szedni valamilyen készítményt. Egy adott betegségcsoporthoz illetve az azon belüli különféle kórképekhez az OEP számítógépes szoftvere mindig hozzárendel egy úgynevezett BNO-kódot: az egészségbiztosító által támogatott gyógyszerekről szóló vényeket csak ez alapján lehet kitölteni. Egyes, eddig OEP-támogatással kezelhető betegségeknek azonban egyáltalán nincs már kódja, mert nemrégiben kikerültek ebből a körből. A legtöbb krónikus beteg ezt csak akkor tudja meg, amikor háziorvosa közli: nem írhatja föl neki az eddig megszokott gyógyszerét a szokásos támogatással, mert nem jogosult rá.
A beteg ekkor két dolgot a tehet: a "szerencsésebbek" – akik betegségük révén továbbra is jogosultak a támogatott gyógyszerre – visszamennek az adott szakrendelésre, hogy a szakorvos kvázi felülvizsgálja őket, és ennek alapján a háziorvost felhatalmazza, hogy egy új BNO-kóddal felírhassa a megszokott gyógyszert. Az jár rosszabbul, akinek az OEP szerint nincs annyira komoly betegsége, hogy a gyógyszerét támogassa – ő ezentúl fizetheti a készítmény teljes árát.
Mint Kormányos Szilvia szegedi háziorvos elmondta, a hozzá járó krónikus betegek jelentős részének vissza kell mennie a szakrendelésre, hogy „felülvizsgálják". A Canossa-járás közben először a háziorvosnak, majd a szakrendelőben fizet vizitdíjat. Ha a szakorvos nem tölt ki vényt, csak ajánlást ad, visszamegy a háziorvoshoz, ahol ismét kifizeti a háromszáz forintot. Kivéve, ha mindezt egy nap alatt képes elintézni, mert akkor kilencszáz helyett megússza hatszáz forintból a járkáltatást. Erre azonban igen kevés az esély.
Vannak olyan kórképek is, amelyek kezelését ugyan támogatja az OEP, kódot viszont nem rendelt hozzá – tájékoztatott bennünket egy másik szegedi háziorvos. Az inzulinra szoruló cukorbetegek közül például a szoftver szerint csak a kómában lévők gyógyszerét támogatják, noha valójában minden inzulinfüggőnek jár támogatás. Az inkontinenciával küzdőket pedig csak azért kell újra urológushoz vagy nőgyógyászhoz küldeni, mert a megszokott márkájú pelenka helyett másik került a támogatottak közé. A régihez már nem jár támogatás. Ha a háziorvos netán a régi kód alapján próbálna gyógyszert, gyógyászati segédeszközt felírni, az OEP keményen megbírságolja.
Forrás: www.delmagyar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Canossa-járás a receptekért - Szeged
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz