Büntetik a sárga csekkel fizetőket [Szeged]
A cégeknek ugyanakkor a készpénzes fizetés, a sárga csekk a legdrágább, ezért is terelgetnék az ügyfeleket a banki átutalások felé, nagyon gyakran nyereményakciók meghirdetésével. A Magyar Posta ugyanis egyrészt felszámolja nekik a közvetítői díjat, másrészt pénzbe kerül maguknak a sárga csekkeknek az előállítása is.
A Pannon GSM például nemrégiben azzal lepte meg ügyfeleit, hogy azoknak, akik a postán és a Pannon értékesítési pontokon fizetik be a telefonszámlájukat, augusztus 21-étől bruttó 120 forintos úgynevezett csekkfeldolgozási adminisztrációs díjat számít fel. Lapunk érdeklődésére Majorosi Emese sajtó- és információs igazgató elmagyarázta, számos ingyenes, elektronikus számlabefizetési mód áll az ügyfelek rendelkezésére, egészen a banki átutalásig. Szeretnék ezeket népszerűsíteni.
Az Invitel 80 forintot terhel rá a sárgacsekkes ügyfeleire. Zsembery György, a telefontársaság értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese úgy nyilatkozott, hogy csak és kizárólag azt az összeget fizettetik ki a „lakossággal", amelyet a társaságtól a posta kér el a szolgáltatás díjaként. Ezt a 80 forintot eddig az Invitel fizette ki az ügyfelek helyett, de a jövőben már nem kívánják átvállalni. Indokként az is elhangzott, a jogelőd társaságok egy részénél már évek óta ez volt a gyakorlat.
Más szolgáltatóknál is érdeklődtünk: a Szegedi Vízmű Zrt.-től - Dancsóné Kiss Mónika osztályvezetőtől - azt a választ kaptuk, hogy a szolgáltató nem terheli rá az ügyfelekre a sárga csekk árát. Mivel számukra is viszonylag magas költségekkel jár a postai befizetés, próbálják ösztönözni az embereket arra, hogy átutalással fizessenek. A Démász sem számít fel külön díjat - tudtuk meg az áramszolgáltatótól. A Dégáztól érkezett válaszban az szerepel, hogy a földgáz árába beépített költségek között - amelyeket egyébként a szaktárca határoz meg - szerepel a postai befizetésé is, ezért az ügyfeleknek külön nem számítanak fel díjat. Iváncsics Sándor ügyfélszolgálati igazgató hozzátette, náluk sajnos még mindig a sárgacsekkes befizetés a legjellemzőbb.
Az átutalásnak is van díja
Hagyományos, régóta működő folyószámláknál általában 45 forintba kerül egy csoportos beszedési megbízás díja. Ezért érdemes a banki ajánlatokat figyelni, és új magánszámlacsomagra váltani. Az OTP-nél például a Tempo csomagban a negyedik megbízástól ingyenes az átutalás, a CIB Net csomagjában pedig már a harmadiktól. Van olyan szolgáltató is, amelyik megállapodik a bankkal, hogy az ügyfélnek fél évig egy fillért sem kell fizetnie, a költségeket a cég és a pénzintézet közösen állja. Ha az ügyfél megkapja a sárga csekket, és az összeget az interneten utalja, többet fizet, mintha megengedi, hogy a szolgáltató a csoportos beszedéssel leemelje a díjat a folyószámlájáról. Azt az esetet leszámítva, ha olyan csomagra szerződött, amelyben korlátlanul utalhat díjmentesen.
www.delmagyar.hu
Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged Online még több hír: szeged.mconet.biz
Szeged Online webcím és linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu