Az Aranybocit jó elkerülni [Szeged]

[Szeged] Az "Aranyboci" néven árusított sajtokat, túrókat kell kerülni az üzletekben - mondta el Szigeti Sándor Csongrád megyei főállatorvos.
Ezen a néven árusította ugyanis termékeit a múlt héten a megyében bezárt illegális tejüzem. Eddig nincs olyan információja a hatóságnak, hogy bárkinek baja lett volna termékektől. A hatóság most azt vizsgálja, került-e az eddig a tudomásukra jutott boltokon kívül más helyekre az illegális üzem áruiból. Szigeti sándor azt mondta, tudomása szerint más nem használja a termékein az "Aranyboci" jelzést.

A főváros 19 boltjába és több megye pékségébe, cukrászdájába is kerülhettek a Hódmezővásárhelyen megtalált illegális tejfeldolgozó üzem termékeiből. Az illegális feldolgozóban a hatósági állatorvosok összesen 4400 kilogramm ismeretlen eredetű tejterméket foglaltak le még a múlt héten, szerdán. Az ellenőrök szerint az üzemben megdöbbentő és felháborító körülmények között gyártottak különféle sajtokat és túrókat. A lebukott vállalkozó hat forgalmazóhoz szállított a tejtermékekből, akik aztán továbbították a boltokba az árut. A cég egyébként egy éve működik, de augusztus előtt mással gyártatták le a termékeiket. Eddig nincs olyan információ, hogy valakinek baja lett volna az illegálisan előállított árutól.

 

www.szeged.hu - Szeged Online

Szeged Online témakörei:

Szeged helyi hírek, Szeged polgármestere, Szegedi önkormányzat, Csongrád megye hírei, Szegedi városi hírek, Szeged kultúra - programok, Szeged sport, Szeged turizmus, Szeged hotel, Szeged étterem – gasztronómia, Szegedi rendezvény, Szegedi képeslapok, Szeged oktatás, Szegedi pályázatok,