Aláírták az együttműködési megállapodást Szegeden

Kedden került aláírásra Szegeden az a megállapodás, melyben az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem és a Gál Ferenc Hittudományi főiskola együttműködést hoznak létre.
A két intézmény között az elmúlt években kialakult tudományos kapcsolatot szeretnék folytatni az együttműködési megállapodással és együtt kívánnak dolgozni a zsidó és a keresztény valláshoz, művelődés- és egyháztörténethez kapcsolódó kutatások terén.
Az együttműködés keretében a rabbiképző és a hittudományi főiskola közös tudományos konzultációkat tart majd és részt vesznek egymás konferenciáin. Ezen felül még közös publikáció megírását is tervezik.

Aláírták az együttműködési megállapodást Szegeden
A rabbiképző és a hittudományi főiskola még egy közös publikáció kiadására is készül

A együttműködés aláírásánál Szegeden jelen volt Dux László felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár is. Véleménye szerint Az egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények nagyon erős értékőrző és értékközvetítő tulajdonsággal bírnak. Az államtitkár azt is fontosnak tartja, hogy a történelmi egyházak szellemi kincse és öröksége ne csak az egyházi képzésben, hanem más tudományterületeken is megjelenjen. A jelenlegi felsőoktatási törvény állami, egyházi és magán intézményekre osztja a felsőoktatást, melyen a jövőben változtatni kívánnak és hasonló módon akarják kezelni az állami és az egyházi felsőoktatást is.

 

-BT-

(Forrás: szegedma.hu)

Szeged Online - szegedon.hu