A vágy vidéki villamosai – számokban - Szeged
Szeged - Összehasonlítottuk a három vidéki város, Szeged, Debrecen és Miskolc villamosait és azok vonalait.
Utóbbiból Szegeden annyi van, mint a másik két városban összesen. A 821-es ezen felül a legtöbb megtett kilométerrel is büszkélkedhet. A debreceni villamosok pedig másért különösek.
Nyerő szám a huszonegy. Legalábbis a három vidéki nagyváros, Miskolc, Szeged és Debrecen villamosai közül a legtöbb megállóval rendelkező pontosan ennyiszer nyitja ki, majd csukja be ajtaját az utasok előtt. Bár igazi verseny a cívisvárosban nem alakulhat ki a járatok között: a hajdúsági megyeszékhelynek csak egy vonala van. Így nem is csoda, hogy itt találtuk a legcsekélyebb számú flottát, összesen tizenkilenc darabot. Közülük tizenegy, az úgynevezett KCSV-6 fantázianévre kereszteltek azonban igencsak híres darabok: ez a típus ugyanis egyedi, a világon összesen csak ennyi van belőlük.
Nem úgy a Tatrákból, amelyek Miskolcon és Szegeden is teljesítenek szolgálatot. A borsodi város két vonalán tizennyolc fut belőlük, míg a szegedi három vonalon összesen huszonötöt számolhatunk meg. Nálunk az 1-esek már régóta, a születésnapos 4-esek napra pontosan egy éve ilyen típusúak. A 3-as vonalon látható szegedi sárga „tuják" ikertestvéreit pedig Debrecenben találhatjuk meg, de amíg itt tizenkettő, addig a Hajdúságban csak nyolc üzemel belőlük. A szegedi 821-es számú járatra szálló utas pedig jó, ha tudja: a helyi flottából ez futott legtöbbet élete során, és majd kétmillió kilométert hagyott már maga mögött.
Miskolcon kelet és nyugat találkozásának lehetünk szemtanúi: a már említett tizennyolc Tatra mellett ugyanennyi Bécsből vásárolt kocsi rója a köröket. Itt tehetjük meg a leghosszabb távot is: az 1-es pálya 11,3 kilométer. Debrecenben viszont – körjárat lévén – a legtöbbet, összesen 34 percet utazhatunk rajta. Szegeden a leghosszabb pályával, a maga 8,1 kilométerével a 3F villamos a bajnok, amely a távot 31 perc alatt teszi meg Tarján és a Fonógyári út között. S bár a vonalak számában Szeged az abszolút nyertes, a villamosokon naponta utazók számában csak a bronzérmet sikerült megkaparintania. Amíg Debrecenben naponta 80 ezren ülnek a város egyetlen villamosára, addig Miskolc két vonalán összesen 90 ezren utaznak. Szegeden ez a szám a három vonalon együttesen napi 30 ezer utazó.
A napfény városában a villamosok 25 százalékkal részesednek az utasforgalomból, Miskolcon a naponta utazók 55 százaléka utazik tömegközlekedéssel. Körülbelül negyedük a villamost választja.
Még csak tervezik
A Szegedi Közlekedési Társaságnál arról érdeklődtünk, vajon mikor indulhat meg a Tatrák közlekedése a 3-as vonalán is. Zombori Krisztián elmondta, ahhoz, hogy itt is egyoldali ajtós villamosok közlekedhessenek, deltafordulót kellene építeni a szükséges végállomási peronok kialakításával együtt a vadasparkhoz, valamint a Fónógyári úti megállóhoz. Az érintett szakaszon ezenkívül a villamospálya és az áramellátás rekonstrukcióját, valamint a Dugonics tértől kifelé található összes peron meghosszabbítását is végre kell hajtaniuk. Kérdésünkre elmondták, hogy ezeket a fejlesztéseket a városi önkormányzat és az SZKT a „Szeged városi elektromos tömegközlekedés rekonstrukciója és fejlesztése" elnevezésű, jelenleg tervkészítési szakaszban lévő európai uniós nagyprojekten belül szeretné megoldani.
Forrás: www.delmagyar.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: A vágy vidéki villamosai – számokban - Szeged
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz