A Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt onine rendezik meg Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem online formában rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A csütörtöki próbatételen a névadó munkásságát érintő feladatokra és az SZTE történetével kapcsolatos kérdésekre számíthatnak-tette közzé a versennyel kapcsolatos híreket az SZTE közkapcsolati igazgatósága.

A IX. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen a szegedi egyetem egykori rektorának, Nobel díjas tudósának életművéből és korabeli tudománytörténeti érdekességeiből meríti a kérdéseket. A verseny fizikai, kémiai és biológiai tantárgyú kérdéseket is tartalmaznak, mely érinteni fogja a 2015-2019 közötti orvos-élettani, fizikai és kémiai Nobel-díjjal jutalmazottak munkáját is.
 
 
A versenyre hazai és határon túli középiskolás tanulók akkor jelentkezhettek, ha a 3 fős csapat egyik tagja nem végzős évfolyamra jár a verseny időpontjában. A 2020 decemberében megrendezett verseny elődöntőjéről 6 csapat jutott tovább a fináléba.
 
Az eddigi versenyeken több mint 100 iskolát képviselve, közel 1000 tanuló vett részt. A debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai minden évben indultak a versenyen, de idén továbbjutottak a döntőbe. Az elmúlt évek során a gyerekek felkészítésével 154 tanár foglalkozott.
 
A döntőt online felületen tartják meg, ahova az SZTE várja az összes csapatot, akik jelentkeztek a versenyre, mert végig nézhetik a finálét.
 
BG
Forrás: MTI