A szegedi Balatonikum Egyesület Guinness rekordjára a világ is felfigyelhet

A Balatonikum Egyesület a tavalyi év végén, a Balatonért tenni kívánó Balatonimádók hozták létre Szegeden, a szervezetet az elmúlt hónapban jegyezték be szintén a csongrádi megyeszékhelyen.

A Balatonikum Egyesület fő célkitűzése (a Balatoni Sokadalom – Karnyújtásnyi Balaton 2013 megvalósítása mellett) a Balaton 1000 Csodájának Bemutatása, hogy ezekből, a Balaton-ölelésben résztvevők teremtette közösség szavazataival évente felmutassa az aktuális Balatonikumokat. Ezek 33-33 természeti és épített csodát, valamint 33 szolgáltatást, illetve terméket jelenthetnek.

A Balatonikum Egyesület

Karnyújtásnyi Balaton - az esemény Guinness-rekord kísérlet


Most a céljuk, hogy 2013 május 19-én (a Pünkösdi hosszúhétvégén) a Balaton mentén, élőláncot alkotó tömeg, kéz a kézben, átölelje a magyar tengert. Kezdeményezésünk országmarketing értékű, „világra szóló”, mindenki felé nyitott projekt. Az esemény Guinness-rekord kísérlet is egyben, mely világviszonylatban
olyan hírértékű attrakciót képvisel, mellyel a Balatont és hazánkat népszerűsítendő, bizton be lehet kerülni a nemzetközi médiába is.


A magyar tengerről lévén szó, a Karnyújtásnyi Balatonra a szórványban élő magyarságot épp úgy várjuk és invitáljuk, mint a határon túlikat - írják a szervezők.


-kt-