A lakossági áramár 9,8 százalékkal emelkedik - Szeged
Szeged - Az egyetemes szolgáltatásra jogosultak 9,8 százalékos áremeléssel számolhatnak 2008. január elsejével.
Az egyetemes szolgáltatásra jogosultak a lakossági fogyasztók teljesítmény-korlát nélkül, a nem lakossági fogyasztók közül pedig azok, akik kisfeszültségen vételeznek és csatlakozási teljesítményük nem nagyobb 3-szor 50 ampernál. A lakosság számára megmarad a tömbtarifa, így egységes lesz az áremelés - áll a közleményben.
Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára pénteken Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy 2008. január elsejétől teljes egészében liberalizált lesz a magyar árampiac. A közintézmények általában 15-20 százalék közötti áremelkedésre számíthatnak januártól, míg a vállalkozások számára döntően 15-30 százalékkal lesz magasabb az áram ára, mint 2007-ben.
Az intézmények és vállalkozások esetében nagy lehet az áremelkedés mértékében az eltérés. Egy most lejáró, három évvel korábban alacsony áron megkötött szerződés esetében, döntően az energia árának emelkedése miatt, drasztikusan magasabb lehet az új szerződéses ár - magyarázta a szakállamtitkár.
Felsmann Balázs meggyőződésének adott hangot, hogy a kereskedők megfelelő árú terméket tudnak kínálni a közintézményeknek - kórházaknak, oktatási intézményeknek, önkormányzatoknak - a fogyasztási profiljuk alapján.
Forrás: www.delmagyar.hu
A lakossági áramár 9,8 százalékkal emelkedik - Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu