A durva hangnemre panaszkodnak a betegek - Szeged
Szeged - A vizitdíj miatt már egyre kevesebben fordulnak a betegjogi képviselőkhöz.
A betegek többsége nem az ellátásra, hanem a durva hangnemre panaszkodik, és persze vannak, akik segítséget vagy tanácsot kérnek.
– Sok beteget sértenek meg emberi méltóságában, ezzel rendszeresen, szinte naponta keresnek meg a fogadóórámon, de azon kívül is. Ezt annyira súlyos problémának tartják a betegek, hogy előfordult, emiatt még éjszaka is felhívtak. Az év első kilenc hónapjának összesített adataiból az egyértelműen megállapítható, hogy a kifogásolható hangnem okozza az egyik legnagyobb problémát. Elsősorban nem orvosokra, hanem ápolókra, nővérekre, mentősökre panaszkodnak. Persze vannak, akik az ellátást kifogásolják, mások tanácsot kérnek – mondta Sziklay Adrien betegjogi képviselő, akinek az ellátási területe Deszk, Hódmezővásárhely, Makó és térsége.
A betegek, idősek és a gyermekek helyzete sajátos, akkor van a legkevesebb lehetőségük a jogaik érvényesítésére, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá. Ezen próbál segíteni a 2004-ben létrehozott Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány, aminek az is a feladata, hogy ne csak regisztrálja a problémákat, hanem megelőző jelleggel folyamatosan figyelje a betegekkel szembeni bánásmódot.
Sziklay Adrien a havi száz megkeresést nem tartja soknak, azt mondta, ez csak a jéghegy csúcsa. Szerinte az emberek nem mernek a rendelőkben, kórházakban őket ért sérelmekről beszélni, mert később ugyanoda kell visszamenniük.
A betegjogi képviselő azt is elmondta, hogy a második negyedévben a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése miatt keresték, a harmadik negyedévben ezekkel kapcsolatban már senki nem hívta. Úgy véli, az emberek tudomásul vették, hogy fizetni kell.
A szentesi betegjogi képviselőt viszont az elmúlt időszakban is sokan keresték fel a vizitdíjjal kapcsolatos problémákkal. Szabados Edit azt mondta, többen tudni akarták, van-e joguk a mentességhez. A véradóknak például mentesség jár, egyiküknek segített igazolni, hogy harmincszor adott már vért. Előfordult, hogy zárójelentést kellett értelmeznie, vagy a beteg szociális körülményei miatt fordultak hozzá.
Kistelek, Szentes, Csongrád és környéke betegjogi képviselője 2006 eleje óta látja el ezt a tisztséget. Az első évben körülbelül kétszázan fordultak hozzá, meghatalmazottként mindössze 22 ügyben járt el. Idén eddig mintegy százhúsz panaszos vagy érdeklődő jelentkezett az említett térségből. Elmondta, a betegeket kizárólag az egészségügyi intézményeken belül képviselheti, bírósági eljárásokban nem szerepelhet. Előfordult már, hogy a beteg végül bírósághoz fordult.
Túlsúly és rövid köpeny
Egy korábban Nyugat-Európában élő, de nyugdíjas éveire hazatelepült férfi egy önkormányzati képviselő kíséretében kereste fel a betegjogászt. A hatvanéves férfi arra panaszkodott, hogy a nővérek túlsúlyosak, a fehér köpenyük pedig rövid és átlátszó, majd megköszönte, hogy mindezt elmondhatta, és távozott.
Forrás: www.delmagyar.hu
A durva hangnemre panaszkodnak a betegek - Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu