A Biblia és a Korán - Szeged
"Szeged - A vallásközi párbeszéd színterére lépve idén a Biblia és a Korán kapcsolatát vizsgálja az immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett Szegedi Biblikus Konferencia...
A vallásközi párbeszéd színterére lépve idén a Biblia és a Korán kapcsolatát vizsgálja az immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett Szegedi Biblikus Konferencia, ami ezzel a kezdeményezéssel egyszersmind a a hagyományos keresztény ökomenikus keretet is kitágítja - közölte Benyik György, a tanácskozás szervezője hétfőn a Tisza-parti városban.
"Ha Ábrahámot, Jézust és Mohamedet egy asztalhoz ültetnék, bizonyára barátságos beszélgetést folytatnának, ezt sajnos nem lehet megtenni, de a ránk maradt írásokat együtt tanulmányozhatják a különféle vallások képviselői" - mondta a Szegedi Hittudományi Főiskola Biblikus Tudományok Tanszékének vezetője a konferencia megnyitója előtt újságíróknak.
A zsidók azt mondják, az ószövetségi szentírás isten igéje a próféták ajka által, a keresztények szerint Jézus Krisztus a testet öltött ige, a muszlimok pedig azt vallják, isten igéje írássá lett a Koránban. A kereszténység, a muszlimok és a zsidóság szent hagyományaiban nagyon sok közös elem van, ami alkalom arra, hogy párbeszédet folytassunk - hangsúlyozta a professzor.
Az egyetemi tanár szerint nincs politikai béke vallási béke nélkül, s ez utóbbi csak akkor jöhet létre, ha minden felekezetben találunk olyan párbeszédre kész embert, aki képes hatni saját vallása szélsőségeseire.
A kedd estig tartó tanácskozáson olyan szakemberek tartanak előadásokat, akik egyaránt ismerik mindkét szent szöveget. A résztvevők többek között referátumot halhatnak a Biblia és a Korán keletkezéséről, a keresztény és az iszlám istenfelfogás azonosságairól és különbségeiről, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek tolmácsolásában pedig megismerhetik a hivatalos vatikáni álláspontot a katolikus egyház és az iszlám viszonyáról.
A tanácskozás részvevői a konferencia záróakkordjaként kedden este - Markovics Zsolt szegedi főrabbi meghívására - a város zsinagógájában egy találkozón és egy koncerten vesznek részt - mondta Benyik György."
Forrás: http://www.stop.hu
A Biblia és a Korán - Szeged - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!
Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu