180 millió a csomagtartóban - Szeged

Szeged - Ebben az évben megközelítőleg 180 millió forint eszmei értékben foglaltak le élő védett állatot a vámosok a délkeleti határállomásokon.
A lefoglalt kisállatok a Szegedi Vadaspark karanténjába kerülnek kivizsgálásra és a bírói végzés után akár ott is maradhatnak.

A természetkárosítás bűntett nemcsak az élő állatokra, de a védett állatok tetemére, és az azokból készült termékekre is vonatkozik. Idén 6 darab kikészített medvebőrt, egy medve koponyát, egy kikészített farkasbőrt, 105 preparált bogarat, 1 darázsölyv preparátumot és egy héja preparátumot találtak a vámosok a délkeleti határállomásokon, amelyek eszmei értéke meghaladta az 1 millió forintot.

Az elmúlt héten egy cerkófmajommal gazdagodott a Szegedi Vadaspark. A kis jövevény érkezése önmagában még nem lenne szenzáció, ám befogadásának története már annál érdekesebb. A cerkófot ugyanis egy finn férfi kocsijában találtak a röszkei határállomáson. Az aprócska állat a hátsó ülésről, egy kis ketrecből került elő. A külföldi férfi ellen azóta természetkárosítás miatt eljárás indult. A 100 ezer forint eszmei értékű majmot a Szegedi Vadasparkban helyezték karanténba. Ha nem beteg, és a bíróság is úgy akarja, a vadaspark lakója maradhat.

A cerkóf nem egyedi eset: a vadaspark állománya idén és az elmúlt években számos olyan kisállattal gazdagodott, amelyeket a határon próbáltak meg átcsempészni.

A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának szóvivője, Némedi Varga Éva elmondta, hogy idén, októberig összesen megközelítőleg 180 millió forint eszmei értékben foglaltak le csempészett élő állatot a délkeleti határállomásokon. – A cerkófmajom mellett negyven görög teknőst, 8 ezer 849 orvosi piócát és egy egerészölyvet koboztunk el. A csempészek ellen természetkárosítás miatt feljelentést tettünk a Szegedi Rendőrkapitányságon. Az állatok fajának, valamint eszmei értékének meghatározásához a felderítő vámhivatal minden esetben szakértő véleményét kérte ki – hangsúlyozta a szóvivő.

A határon lefoglalt élő állatok a vadaspark két éve átadott karantén épületébe kerülnek. Hazánkban – Szeged mellett – csak Pesten található hasonló karantén, a Fővárosi Állat- és Növénykertben. – A csempészett állatokat teljesen elkülönítjük a törzsállománytól. Az állatorvosi vizsgálatok után a bíróság dönt a végleges sorsukról. Ha az állatot nálunk helyezik el, de nincs megfelelő tartási helyünk, akkor másik állatkertnek ajánljuk fel. Akadt rá példa, hogy a lefoglalt kígyászkeselyűket Hollandiában vagy Németországban tudtuk elhelyezni – mondta el Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója.

A legtöbb lefoglalt példány – tavaly 386, 2005-ben 174, míg három éve 137 darab – a görög teknősből került a Szegedi Vadasparkba. Tavaly az igen értékes madagaszkári csillagteknősből 48 példány érkezett. Ezekből egyetlennek az eszmei értéke 1000 euró, átszámítva mintegy 250 ezer forint.


Forrás: www.delmagyar.hu

180 millió a csomagtartóban - Szeged - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szeged városról!

Szeged linkajánló: szegedlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu