Őrségváltás a Szeged Első Lions Club élén
Péntek este különleges esemény helyszíne volt a szegedi Gellért Szabadidőközpont, hiszen a szegedi "oroszlánok" ismét búcsúztatták régi és köszöntötték új elnöküket, immár a sorban a kilencediket. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt vette át Heizler Tamás a Lions láncot az akkori leköszönő elnöktől, Dr. Piller Gábortól. Megint eltelt egy esztendő, így pénteken a jelenlegi elnök is átadta a stafétabotot alelnökének, aki ebben az évben a sportszakember Kővári Árpád volt. Heizler Tamás elmondta, hogy nagyon élvezte "munkáját" és büszke arra, hogy elnöksége ideje alatt a szegedi Lions Club első ízben hódította el az év klubjának járó vándorkupát, a Lions Clubs International Leo Lindblom serleget. A leköszönő elnök kiemelte, hogy tagtársai áldozatos munkája nélkül ez nem valósulhatott volna meg, együttal megköszönte a tagok segítségét, akikre igen büszke. A Magyarországi Lions Klubok Szövetsége a hatalmas serlegen lévő plakett tanulsága szerint 1995 óta ítéli oda az elismerést az év lions klubjának.
Forrás: szeged.hu