Jelentős beruházás a szegedi Állatvédő Egyesületnél
A fejlesztés átadása után Hét új, immár összesen már 19 kennel várja a rászoruló kutyákat a szegedi Tappancs Állatvédő Alapítvány menhelyén .
"A Tappancs Tanyára bekerülő kutyusoknak az érvényes hatósági rendeletnek megfelelően 2 hetet karanténban kell tölteniük. Aki követi a tevékenységünket, tudja, hogy 2009-ben sikerült a régi, ideiglenes karantén-kennelek mellé 12 új kennelt létrehozni a kistestű kutyák részére. Tavaly elkezdtük a nagytestű kutyák részlegének kialakítását, a támogatásoknak köszönhetően nagyon szépen haladtunk, 6 nyitott kennel volt készülőben és egy zárt megfigyelő a sérülten érkező kutyusok részére. Sajnos tavaly ősszel közbeszólt az időjárás, idén pedig a forráshiány állította le a fejlesztést. Így 3 kennel és a megfigyelő vakolása áll. És itt jött képbe a Cserepes sori brigád, akik vállalták, hogy a következő lépést megteszik, azaz bevakolják a még csupasz kenneleket és a megfigyelőt" - írja az alapítvány saját oldalán.

A fejlesztés átadása után Hét új, immár összesen már 19 kennel várja a rászoruló kutyákat a szegedi Tappancs Állatvédő Alapítvány menhelyén
A Facebook oldalukon pedig köszönetüket fejezték ki minden kedves támogatónak, aki valamilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy a Tappancs Tanyára beérkező kutyák szép, kényelmes, biztonságos és reményeink szerint tartós kennelekben kezdhessenek új életet!
A lakók már birtokba vették a Tappancs-tanya új karanténketreceit, s látszólag kényelmesen be is rendezkedtek a fekhelyekre. A lebetonozott kennelekben két eb is kényelmesen elfér, falai pedig az egyszerűbb takaríthatóság érdekében csempézve vannak.
Forrás és képek: Tappancs Állatvédő Alapítvány
-tk-