Új szakképzési centrumot akarnak létesíteni az egykori II. Rákóczi-iskolában

Kistelken az egykori II. Rákóczi Ferenc Általános és Zeneiskola közel 15 éve üresen áll, de a tervek szerint felújítják és érettségire épülő szakképzést, szakképzési centrumot indítanak a pannolhalmi bencések. Az iskolában 10-15 féle képzést ajánlanak az érdeklődőknek majd.

Ez év januárban Domonics János, Kistelek alpolgármestere vázolta fel a terveket, mely szerint a pannonhalmi bencések érettségire épülő szakképzést, szakképzési centrumot szeretnének létrehozni az egykori II. Rákóczi Ferenc Általános és Zeneiskola épületében, ahol majd 10-15 féle szakma elsajátítására nyújtanak lehetőséget. 
 
Korábban is több javaslat érkezett az épület hasznosítására, legutóbb 2015-ben döntött úgy a képviselő testület, hogy bérbe adja a város résztulajdonában álló Kisteleki Ipari Szolgáltatásfejlesztő Zrt-nek, cserébe renoválták volna az épületet. Kétszer 10 évre tervezték a bérbeadást úgy, hogy az első 10 évben a felújítás miatt nem kellett volna fizetniük.
 
Felújítják a régi iskolát 
 
A cég részlegesen felújította és régi bútorokkal berendezett egy osztálytermet az első emeleten- mondta el az alpolgármester. Többször próbálkoztak az épület hasznosításával, de minden pályázatot elveszítettek.
 
A pannonhalmi bencések terveinek megvalósításához megadnak minden segítséget. Eredetileg idén szeptemberben, az első emeleti részen 1-2 osztállyal elindult volna a képzés, de ez még várat magára.
 
Nagy Sándor Kistelek polgármestere szerint a bekért árajánlatok alapján a teljes rekonstrukció az eredeti kubatúra megtartásával több, mint 500 millió Ft-ba kerülne. Jelenleg sem az önkormányzat, sem pedig az egyház nem tudja finanszírozni a tételt, ezért pályázati források után kutatnak. Még az is előfordulhat, hogy a felújítás több szakaszban valósul meg.
 
A pannonhalmi bencésekkel már egyeztetéseket folytatnak, hogy az önkormányzat valamelyik ingatlanában vagy az egyházi fenntartású Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Technikum épületében, 2 tantermet alakítanak ki és rendelkezésükre bocsájtják. Ezzel elindulhatnának a szakképzések függetlenül attól, hogy mikor kezdődhet meg a Rákóczi Iskola felújítása.
 
BG
Forrás Délmagyar.hu