Ópusztaszer egyedülálló gyermekotthont kap

Lányok részére épül különleges gyermekotthon Ópusztaszeren, amelyben húsz olyan gyermek kaphat helyet, akik súlyosan pszichés gondjaik miatt speciális kezelést és környezetet igényelnek.  

Az uniós támogatásból megvalósuló gyermekotthonnak nincs párja a megyében, az intézményt ugyanis pont a speciális esetek megoldására hozzák létre. Olyan gyerekeket helyeznek itt el, akik folyamatos és nem mindennapi kezelést igényelnek pszichikai tüneteik miatt.  

 

gyerekotthon_nagy

A gyermekotthonban lányok kapnak helyet

 


Az uniós támogatásból egyrészt az épület felépítését és kialakítását, másrészt a leendő ott dolgozó szakápolók és szakemberek képzését is finanszírozzák. Pszichés betegségek és állapotok fennállása esetén ugyanis a gyermekeknek állandó és megfelelő segítségre van szükségük a mindennapi élethez és később majd az esetleges integrációhoz is. 


A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád-Csanád megyei kirendeltségének közleménye szerint a húsz kislány befogadására alkalmas épülethez zöldterület is tartozna. Egy épületen belül csoportokra osztanák a gyerekeket, a helyiségeket is eszerint alakítanák ki közösségi térrel és a szükséges szolgáltatások biztosításával. 

 

M. A. 

Forrás: mti