Még idén elkészül a bordányi kerékpárút

Megkezdték a Szeged-Bordány közti kerékpárút utolsó szakaszának építését március végén. 3,7 kilométer van hátra, amellyel még idén végeznek az útépítők, ezzel a két város teljesen össze lesz kötve, valamint több fontos gazdasági létesítmény is könnyebben elérhető lesz kerékpárral. 

A Szegedet Bonyháddal összekötő kerékpárút jórészét már leaszfaltozták és felfestették, de egy 3,7 kilométeres szakasz még hiányzott a Szeged-Sziksósfürdőre vezető Vereshomok út és a Kulipintyó csárda között. Ezen munkálatoknak láttak neki március végén, hogy még az év végéig elkészüljön a teljes út. A kivitelező a Vízép Holding Építő és Szolgáltató Kft., a vállalat munkatársai a meglévő szakaszok esetleges javításait is elvégzik. A két település közt így végig biztonságos közlekedést biztosítanak majd a kerékpárosoknak.  
 
 
Biztonságos kerékpárút
Biztonságos kerékpárút
 

Részleges javítási munkák folynak majd a kiskundorozsmai vasúti átjáró és a Vereshomok út között, valamint két helyen kerékpáros átvezetést alakítanak ki. A jelenleg épített, kétirányú szakasz viszonylag széles lesz a maga 2,5 méterével. A bicikliút építéséhez hozzá tartozik majd egy 3215 méteres csapadékvíz szikkasztó árok építése is.  
 
Az építési költség 444 millió forint, amely nagyrésze EU-s forrás, 84 millió forintot pedig az önkormányzat biztosított. Az építésen kívül a nyomvonal mentére fákat is telepítenek az összegből. 

Szegeden az utóbbi három évben tíz kilométernél is több kerékpárutat aszfaltoztak le, több kerékpársávot is kialakítottak. A fejlesztések folytatódnak a jövőben is, hiszen a Science Park és inkubátorház megközelíthetőségét szeretnék még javítani.  

 

 

M.A.

Forrás: mti