Elindult a tram-train a megyében

Útjára indult az elmúlt időszak legnagyobb Csongrád-Csanád megyei beruházása, a tram-train. 

November 29-én, hétfőn elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train. A projekt az elmúlt évtizedek legnagyobb beruházása Csongrád-Csanád megyében. Az első menetrend szerinti járat november 29-én reggel fél 4-kor indult el Hódmezővásárhelyről. 

A beruházás akkora értékű, hogy egész Magyarország legmodernebb vasúti fejlesztésének nevezik. A Hódmezővásárhely és Szeged városközpontja között közlekedő szerelvényekre az utasok több megállóhelyen is felszállhatnak, amely így óriási könnyítés az ingázóknak.

tram_torzs
Már utasokkal, menetrend szerint közlekednek a járatok

A tram-train járatoknak köszönhetően a két város központja 35 percre kerül egymástól közösségi közlekedési eszközzel. A járműveket hónapok óta tesztelték és mind az 50 ezer teszt kilométert hibátlanul tették meg, a Stadler által gyártott szerelvényeknek azonban még december 31-ig tart a beüzemelési szakasz. 

A végleges menetrendet március közepétől léptetik életbe. A menetrendet és a szolgáltatások listáját az utasok véleménye alapján dolgozzák ki. Az ingázóknak további előny, hogy április közepéig ingyenesen utazhatnak a szerelvényeken. Az átadón elhangzott, hogy a következő vasútvillamos Debrecen és Nagyvárad között jöhet létre. 

Forrás és képek: MTI
CS.SZ.