Csongrádon nyitották meg az országos szakképzést

A csongrádi Szentháromság téren tartották az országos szakképzési tanévnyitót. 

2021-ben Csongrádon tartották meg az orszgágos szakképzési tanévnyitót. A Szentháromság téren tartott eseményen kiemelték, hogy a szakképzési rendszer országos szinten mindenhol fejlődésnek indult, köszönhetően a 2019-ben elfogadott Szakképzés 4.0 fejlesztési stratégiának. 

Az megnyitó ünnepségen Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter is felszólalt. A miniszter kiemelte azt a 2 milliárd forintos beruházást, amelyet a csongrádi Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium intézményében hajtottak végre. 

csongrad_torzs

A megnyitó 

A 2 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően az oktatási intézmény megfelelően el tudja látni az ország hadiipari specifikációval rendelkező vállalkozásait a szakképzett munkaerejével

A kormány még korábban döntött úgy, hogy védelmi ipari és ehhez kapcsolódóan oktatási-képzési fejlesztéseket hajt végre az országban, így létrehozták a Nemzeti Fegyvergyártási Oktatási Központ projektet. Mint kiderült, a 2 milliárd forintos projekt a csongrádi Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium intézményében valósult meg

Képek: MTI/Rosta Tibor
CS.SZ.