Csongrád megyével ismerkedtek Arad megyei és délvidéki gyerekek

Sikeres volt az idei honismereti tábor, amelyet immár negyedik alkalommal szervezett meg a Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógiai és Sportintézmény ÁMK a Csongrád Megyei Önkormányzat támogatásával. Arad megyei és délvidéki gyerekek járták végig a megyét Csongrád megyei társaikkal az elmúlt napokban. Július 12-én érkeztek és 17-én utaznak haza.

tabor_100716_1_281_20100716170241_835.jpg


Önfeledt játék és kikapcsolódás közepette ismerkedtek meg egymással és Csongrád megye értékeivel a határon túlról érkezett és az itt élő gyermekek, ebben a táborban ez a legjobb – mondta el az esemény szakmai felügyeletét ellátó dr. Zakar Péter. A Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke hozzátette: ez azért jó, mert így marad meg a legtöbb a fejükben a megszerzett tudásból. A cél emellett azt elérni, hogy felnőttkorukban ezeknek a gyerekeknek már természetes legyen az, hogy tartják a kapcsolatot a határ túloldalán élő magyarokkal.

tabor_100716_2_911_20100716170241_738.jpg


A honismereti tábor keretében minden évben kb. 30, Magyarországon, Romániában és Szerbiában élő magyar diák ismerkedik meg egymással és Csongrád megye értékeivel. Az idei a negyedik ilyen rendezvény – a sorozatnak köszönhetően pedig ma már a Csongrád megyei diákok is könnyebben látogatnak a határ túloldalára, mint korábban.

tabor_100716_3_145_20100716170241_363.jpg


A táborozó gyerekek ellátogattak például az ópusztaszeri emlékparkba, Csongrádon jártak egy pékségben, ma pedig Szegeden sétáltak, voltak a Móra-múzeumban és a Szegedi Vadasparkban is.

tabor_100716_4_133_20100716170241_943.jpg


Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
pne