Szolidaritás kiállítás, Katyn-konferencia és keresztállítás
30 éves idén a lengyel Solidarno¶æ. A Szolidaritás Független Szakszervezet Lengyelország történetének egyik legmeghatározóbb, a lengyel állam életére máig kiható szerveződése volt. Ennek a mozgalomnak állít emléket a „Solidarno¶æ - lengyel út a szabadsághoz” c. kiállítás, amelynek a Megyeháza ad otthont. A tárlatot Kövér László, a Parlament elnöke nyitotta meg. A „Lengyel Napok” programsorozata pénteken Katyñ-konferenciával és keresztállítással folytatódik.
Ezzel a kiállítással azt akartuk megmutatni, hogyan születik a szabadság – mondta el a megnyitón dr. Biernacki Karol, a kiállítás rendezője. A Csongrád Megyei Levéltár igazgatója szerint a szabadság nem sztrájkokban, utcai tüntetésekben, hanem először a fejekben születik meg, a többi, csak eszköz a cél megvalósításához vezető úton.

A szabadság, olyan, mint a levegő - ha van, észre sem lehet venni, ha nincs, meg lehet fulladni a hiányától - idézte a közmondást dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Hozzátette, ma sem szabad felednünk Lengyelország és mozgalma üzenetét. Nem szabad elfelednünk, hogy a politika csak az igazságra, egyenes beszédre épülhet, ugyanúgy, ahogy azt sem, hogy a nemzet minden tagjára szükség van, hisz összetartozunk, és nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. Ez az az út a szabadsághoz, ami egyedül járható.

A megnyitó háziasszonya Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke volt, személyes emlékeit pedig Roman Kowalski rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, B. Nagy László megyei országgyűlési képviselő és Balogh László, az MTV Közalapítvány kuratórium elnökhelyettese idézte fel. A tárlaton korabeli fotókat, írásos dokumentumokat és például azt a nyomdagépet lehet megtekinteni, amellyel 30 éve a Solidarno¶æ matricákat nyomtatták.

A „Lengyel Napok” programsorozata pénteken 16 órától a Katyñ és a nemzeti emlékezet politikája című konferenciával folytatódik. Az eseménynek a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola ad otthont. 17.30-tól egy keresztet állítanak a katyñ-i lengyel és magyar származású mártírok emlékére a Dóm téren, a napot 18 órától emlékmise zárja.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt