Országzászló-emlékművet avattak Csongrádon
Országzászló-emlékművet avattak Csongrádon. Máté István helyi szobrászművész alkotása egy komoly civil összefogás eredménye, amelyet Csongrád Megye Önkormányzata is támogatott. Az emlékművet az ’56-os forradalom évfordulója alkalmából szervezett ünnepség keretében avatták fel, amelyen részt vett Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke is.
Csongrád városa és az egész megye életében kiemelten fontos eseménynek nevezte az országzászló-emlékmű felavatását Magyar Anna megyei elnök. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy a hármas üzenet mögé tehető negyedikként a kormány üzenete a nemzeti együttműködésről, ami kijelöli a feladatainkat is.

Az október 23-i ünnepségen Kőrösi Tibor, a város új polgármestere arról beszélt, hogy az 54 évvel ezelőtti forradalom emlékét meg kell őrizni, és okulni is kell az akkor történtekből, abból, hogy hová vezet az, ha valaki felelőtlenül ígér, és a nép ellen cselekszik. Hozzátette: az a feladatunk ma, hogy egymást, közösségünket, az országot és a nemzetet szolgáljuk.

Az országzászló-emlékmű, Máté István szobrászművész alkotása a mozi melletti téren kapott helyet Csongrádon. Két éves előkészítő munka után, közadakozásból valósult meg. A civil kezdeményezés mellé Csongrád Megye Önkormányzata is odaállt.
Forrás: szegedma.hu
bt