Négy megyei iskolát korszerűsítettek

A Szemünk Fénye Program keretében négy megyei fenntartású középiskolában korszerűsítettek a világítást.
A fejlesztések a csongrádi Batsányi- gimnáziumot, a Bársony - szakközépiskolát, makói Galamb és a szentesi Zsoldos iskolát érintették.

A fejlesztések nagyon jelentősek a tanulók körülményeinek javításában. A Csongrádi Oktatási Központ Igazgatója elmondta, hogy a munkálatok az eredeti tervekhez képest 2 héttel korábban elkészültek. A Szemünk Fénye Programot követendő példának tartja és javasolja a város többi intézménye számára is.

Négy megyei iskolát korszerűsítettek
A világítás korszerűsítése jobb látási viszonyokat biztosít a diákok és a tanárok részére


A fejlesztések az intézmények számára megtérülő beruházások, hiszen az új világítási megoldások energiatakarékosak és kevesebb karbantartást igényelnek. Ez a környezetkímélő világítási rendszer pedig lehetővé teszi, hogy a diákok egészségesebb körülmények között tanulhassanak.

A Csongrád Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények korszerűsítésének összköltsége 400 millió forint volt. Az intézmények számára a beruházás 62,5 millió forint költséget jelentett.


-BT-

(Forrás: csongrad-megye.hu)

Csongárd megye online - csongradmegye.com