Különleges címet adományoz Pintér Sándor egy Csongrád megyei városnak
A Baja Város által létrehozott Fogyasztóbarát Város címet holnap, október 11-én, pénteken adja át Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója Almási István polgármesternek, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város képviselőtestületi ülésének keretében.

Az országban elsőként Baja vállalta fel, hogy fogyasztóbarát várossá váljon. A város – Zsigó Róbert polgármester kezdeményezésére – a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közreműködésével valósítja meg a „Baja Fogyasztóbarát Város” programot. A példaértékű kezdeményezést a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége is felkarolta, és azzal fordult Pintér Istvánhoz, az NFH főigazgatójához valamint az eredeti program megvalósítóihoz, hogy egy maghatározott kritériumrendszernek való megfelelés esetén – felügyelőség-vezetői felterjesztésre – az NFH „Fogyasztóbarát Város” címet adományozzon.
Az elismerés azokat a törekvéseket és megvalósult programokat értékeli, amelyeket a város vezetése a településen élő fogyasztók elégedettségének növeléséért és a helyben működő vállalkozások jogkövető magatartásának előmozdításért az elmúlt időszakban tett.
A Csongrád Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a kidolgozott kritériumrendszer alapján Hódmezővásárhely Megyei Jogú Várost terjesztette fel Fogyasztóbarát Város címre. Az ünnepélyes átadáson jelen lesz Zsigó Róbert, Baja Város polgármestere, valamint B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.
-tk-