Két hónapon belül nyithat Makó új fürdője
Az utolsó simításokat végzik Makó új gyógyfürdőjének környékén, így a tervek szerint a jövő év elején már látogatókat is fogadhat a Hagymatikum. A csongrádi város fürdőkomplexumának tervezését a szeptemberben elhunyt Kossuth-díjas művész, Makovecz Imre végezte.
Buzás Péter, Makó polgármestere a gyógyfürdő szerdai bejárásán elmondta, hogy a nyitási időpont újabb elhalasztását a minőségre való maximális törekvés indokolja, így az eredetileg decemberre tervezett üzembe helyezést januárra tették át. A Keviép Zrt. szakemberei jelenleg a komplexum tereprendezését végzik, a héten pedig már próbaüzemet tartanak a gépészeti berendezések körében. A polgármester szerint az augusztusi tűzeset csak minimális károkat tett az épületben, a kupola tetőszerkezetén esett sérüléseket tökéletesen kijavították. Buzás Péter hozzátette, hogy a Hagymatikum kezdetben 100 főnek ad munkahelyet, de a beruházásnak köszönhetően pár éven belül akár hatszázzal is bővülhet a dolgozók köre.

A makói gyógyfürdő belső látványterve
A fürdő épületében a makói termálvizet és a Maros gyógyiszapját felhasználó kültéri gyógymedence, gyógytorna-medence és súlyfürdő kap helyet, továbbá szauna, gyermekmedence, étterem és öltöző várja januártól a vendégeket. A közel 3,6 milliárd forintból megvalósuló létesítmény tervezési munkái Makovecz Imre nevéhez fűződnek. A Kossuth-díjas építész életének egyik utolsó nagy műve az új makói gyógyfürdő, átadását azonban már nem élhette meg, szeptember 27-én, 75. évesen ugyanis elhunyt.
-W-