Játékos KRESZ versennyel tanítják a biztonságos közlekedést
A Csongrád Megyei Önkormányzat által fenntartott Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben megépült egy új, biztonságos zárt 24 kerékpár tárolására alkalmas kerékpártároló és az uniós szabályoknak megfelelő tusolóval egybekötött öltöző.
Az átadó kapcsán az intézmény, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságával és a Szegedi Városőrséggel együttműködve, játékos KRESZ oktatást és bicikliversenyt szervezett az intézmény és a meghívott iskolák diákjainak. Vad Róbert, a Bizottság titkára szerint is fontos, hogy a gyerekek minél hamarabb megtanulják a helyes közlekedés szabályait, hiszen kerékpárral közlekedni alapvető ismeretek nélkül veszélyes.

Az Egészség és Sport Éve 2010 keretén belül a Megyei Önkormányzat kiemelten támogat minden olyan pályázatot, mely biztosítja intézményei számára az egészséges életmód kialakítását.

„Már gyermekkorban el kell kezdeni az egészséges életmódra való nevelést. A mozgás, a sport magabiztosságot, kitartást ad minden embernek. Ennek köszönhetően pedig a tanulásban, és ezáltal az életben is sikeresebbek lehetnek a fiatalok.” - mondta el Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Hozzátette: minden kis lépés előre visz, már annak lehet eredménye, ha a gyerekek kerékpárral járnak iskolába.

„Ünnepi alkalom ez, mert ilyen még nem volt. Most először, miután átvágtuk a nemzeti színű szalagot, az üres tárolóba betoljuk a bicikliket. Mától ez természetes mozdulat lesz, napi rutin, hétköznapjaink részévé válik.” –mondta az esemény kapcsán a tagintézmény-vezetője, Horváth Norbert.

A „Kerékpárral az iskoláig” KEOP-6.2.0/A/09-2010-0005 pályázatán közel 7 000 000 Ft Európai Uniós támogatásban részesült az intézmény, melyhez az önerőt a fenntartó Megyei Önkormányzat biztosította számunkra.”- mondta Róth Ilona pályázatíró, pedagógus. Kiemelte, hogy a programoknak nincs még vége, hiszen hamarosan filmvetítést és kerékpáros kirándulást is szerveznek a gyerekeknek.

A projekt célja, hogy minél több diák és pedagógus válassza a közlekedés ezen formáját, hiszen mindamellett, hogy egészséges a környezetet is kíméli.
Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com
bt