''Harc''-ban a túlélésért!
Az I. sz. Gyermekotthon gyermekei Csanádpalotáról indultak „Harc”-ba, hogy részt vegyenek egy túlélő táborban, amelyet a Harc Jövőjéért Alapítvány szervezett. A Csongrád Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat kisbusza vitte el az öt vállalkozó szellemű fiatalembert, hogy tanúbizonyságot tegyenek rátermettségükről és a mindennapi kényelmi lehetőségek nélkül tanulják meg a túlélést és az egymásért való tevékenység fontosságát, szükségességét.
A Harci Túlélő Tábor lehetőségét örömmel kevert várakozással fogadták a gyermekek. Odaérkezésünk után a főszervező, táborvezető, Bóni Zoltán - aki nem mellékesen Harc község polgármestere - fogadta a kis csapatot – tudatta Kimpián Tibor, az I. sz. Gyermekotthon vezetője és Szügyi János, a Szakszolgálat igazgatója. Tájékoztatta őket minden fontos dologról és közben észrevétlenül oldotta a gyermekek feszültségét, amit az új, az ismeretlen váltott ki.
Mindenki feszült izgalommal telve maradt ott. Számomra lenyűgöző volt az a fanatikus elhivatottság amellyel a polgármester úr a gyermekekért tenni akar és tenni tud – mondta el Szügyi János. Hozzátette: izgalmas nyári program, amely nagyobb publicitást és nagyobb támogatottságot érdemel. Az eseményről Harc község honlapján részletesen lehet tájékozódni (www.harc.hu).